Sokan csak Luluként ismerik

2024.09.12. 14:00

Nagy pillanat: ismét pályára lépett a füredi focilegenda, akinek tehetségét még Puskás Ferenc is elismerte

Idén ünneplik a balatonfüredi labdarúgás százéves évfordulóját. Ennek apropóján különleges gálamérkőzést rendeztek a hétvégén a Balatonfüredi FC Sporttelepén, ugyanis a 35-szörös magyar bajnokot, a Ferencvárosi Torna Clubot látták vendégül. Ebből az alkalomból pályára lépett a füredi focilegenda, Rózsa Lajos is.

Szijártó János

Igaz, hogy csak a találkozó elején a kezdőrúgást végezte el Rózsa Lajos, a fürediek korábbi játékosa és edzője, ám maga a gesztus sokakban idézett szép emlékeket. A barátságos mérkőzés  után Rózsa Lajossal beszélgettünk. Sokan csak Luluként ismerik az 1961-ben Tapolcán született futballistát, akit a jubileumát ünneplő balatonfüredi labdarúgás egyik legnagyobb alakjának tartanak.

– 1981-ben igazoltam Balatonfüredre, s nyomban részese lettem a megyei bajnoki cím kiharcolásának, valamint az akkori MHD BSE Magyar Népköztársaság Kupa sikereinek. A füredi focicsapat a legjobb 16-ig jutott, s szerepelhettünk a Szabad Föld Kupa döntőjében a Ferencváros Üllői úti stadionjában. Mivel 1981-ben csak kölcsönjátékosként játszottam az MHD BSE-ben, ezért 1982-ben vissza kellett térnem Balatonfűzfőre. Ott jegyezték fel, hogy a Cooper-teszt során 12 perc alatt 3850 métert futottam, amely még egy etióp vagy kenyai középtávfutó dicsőségére is válhatott volna. Erre a mai napig büszke vagyok. Aztán több száz NB-s mérkőzésen léptem pályára, 1991-ben tagja voltam az NB III-as feljutást kiharcoló gárdának – mondta Rózsa Lajos, akinek tehetségét a kilencvenes évek elején az olimpiai válogatottat vezető Puskás Ferenc is elismerte a Fürdő utcai sporttelepen a nemzeti tizenegy ellen lejátszott, 1:1-re végződött találkozót követően.

Ide kapcsolódó érdekesség, hogy Puskás Ferenc balatonarácsi kötődése kapcsán az 1950-es években játszott füredi színekben. Így nem véletlen, hogy egy helyi vállalkozó, Puskás László (ő csak névrokona a világhírű magyar labdarúgónak) 1985-ben megalapította a Puskás FC-t, amelyben Puskás Ferenc elnöki szerepet vállalt. Rózsa Lajos megjegyezte, hogy birtokában van egy Puskás Ferenc életútját feldolgozó anyag, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Judit korábbi miniszter számára is ajánlott.

A füredi focilegenda, Rózsa Lajos (jobbra) Zachariassennel ölelkezik össze a kezdőrúgás elvégzése után. A kép előterében a Fradi új igazolása, a brazil gólkirály, Matheus Saldanha látható
A füredi focilegenda, Rózsa Lajos (jobbra) Zachariassennel ölelkezik össze a kezdőrúgás elvégzése után. A kép előterében a Fradi új igazolása, a brazil gólkirály, Matheus Saldanha látható
Fotó: Nagy Lajos/Napló

Ami a futballt illeti, Lulu szívesen emlékszik vissza az NB II-es feljutást eldöntő Körmend elleni történelmi találkozóra, ahol teljesítményével a mezőny legjobbja címet érdemelte ki a Nemzeti Sport tudósítása alapján. A nagyszerű irányító a BKV Előre elleni találatával pedig örökre beírta magát a füredi sportkrónikákba is, hiszen ő volt a füredi csapat első másodosztályú gólszerzője. A statisztikák és a korábbi visszaemlékezések szerint 12 év alatt 42 alkalommal választották a mezőny legjobb teljesítményt nyújtó játékosának, amelynek jelentős részét balatonfüredi színekben érte el. A veszprémi és a balatonfűzfői évek is sok szép eredményt hoztak Lulunak, ennek feldolgozása egy helytörténész segítségével jelenleg is zajlik. A statisztikák szerint a góllövés mellett inkább a gólpasszok jelentették az erősségét.

Rózsa Lajos már aktív sportolóként is támogatta a balatonfüredi egyesület vezetőségét. Aktív közreműködésével kerültek a balatoni városba olyan kitűnő labdarúgók, mint Hornyák István, Répási Zoltán, Csida László, Horváth Attila, Iván Gyula, Gazdag László, Szőke Zsolt és Horváth László. Ők nemcsak a népszerű Lulu csapattársaivá váltak, de többen éveken keresztül segítették a füredi labdarúgást. Később Rózsa Lajos sikeres edzője volt a BSC NB III-as felnőttcsapatának. Kilenc mérkőzésen ült a füredi kispadon, mérlege hat győzelem és három döntetlen. Hozzátette, pályafutása alatt egyesületétől pénzügyi díjazásban soha nem részesült, csupán esetenként kapott meccspénzt. Érdemei a balatonfüredi labdarúgás történetében elévülhetetlenek, így nem véletlen, hogy ő végezte el a kezdőrúgást a már említett Fradi elleni jubileumi gálamérkőzésen. Unokája, Rózsa Zétény, aki Szoboszlai Dominik nevelőegyesületében, a Főnix FC-ben focizik, korosztálya egyik legtehetségesebb játékosaként.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában