Lőporfüst és fegyverropogás, remekeltek a litériek

A litériek lassan két évtizede szerelmesei a vadnyugat hőskorát idéző elöltöltő fegyvereknek, amikkel precíziós pontosságú lövések adhatók le. A „hőskorban” még csak szórakozásnak vették az irányzatot – akkortájt messzinek, elérhetetlennek tűnt a pódium –, aztán ahogy a szakág, ők is mind profibbá váltak: jó ideje már nem csupán vármegyei és országos, hanem nemzetközi seregszemléken is indulnak. Az izgalmas megmérettetéseikre elsősorban egylövetű fegyverekkel gyakorolnak. A helyi történelmi tűzfegyveres lövők élvezik is, amit csinálnak, noha nincs sportállásuk, nem kapnak pénzt azért, ami a szenvedélyük. Annak a munkájuk mellett, a szabadidejükben hódolnak, s még ők fizetnek azért, hogy versenyezhessenek. Csak mert szeretik a nagy zajjal járó fegyverropogást, a lőporfüst semmihez sem hasonlítható szagát. A „pihenésként” ólmot öntő, lőport adagoló és kenőanyagot készítő sportolóknak az itáliai a sokadik világversenye volt, ahol most is mindent ki akartak adni magukból.

A Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége és a Magyar Sportlövők Szövetsége közös nemzeti együttese hét érmet nyert a minap zárult idei világbajnokságon, ahol huszonhat ország félezer delegáltja adott számot a tudásáról. – A történelmi elöltöltő, feketelőporral működő fegyverek korszakonként és típusonként vetélkedtek önálló kategóriákban. A mohácsitól a königgrätzi csatáig minden típusú polgári és hadi fegyver megjelent a lőállásokban, így az esemény rendkívül színes képet mutatott. A fegyvereket a torkolat felől kellett lőporral, fojtással és lövedékkel megtölteni oly’ gondosan, hogy a lövések 25, 50 és 100 méterről az ötcentis tízesen belül csapódjanak be. A pisztolyokkal 25 és 50, míg a puskákkal 50 és 100 méterről lőttek a mai sportlövészetben is használt lőlapokra – mondta Csiszár Csaba, a litéri klub alapító-elnöke, aki elárulta, hogy az elöltöltő fegyveres lövészet három évtizede létezik hazánkban, és mint azt az eredmények mutatják, folyamatosan fejlődik.

A 17 fős magyar csapatból végül tizenegyen szereztek pontot – vagyis végeztek az első hat hely egyikén –, ami nagy szó, hiszen gyakran nem is körök, hanem tizedmilliméterek döntenek pozíciók sorsáról. Mint megtudtuk: többször csak szétlövés döntött a végső sorrendről, ami mutatja a viadalok szorosságát. A sikerekért a mieinknek is meg kellett küzdeni, de szokásukhoz híven – kellő akarattal, elszántsággal és persze koncentrációval – megint felvették a versenyt a legjobbakkal. A tavalyelőtt vb-ezüstérmet szerzett, általában Sarlóspusztán készülő Dobos Tamás a traplövészet csappantyús számában első, míg a kovásban második lett. Klubtársai közül a korábban Eb-t is nyert Kapócs István nyakába bronzérmet akasztottak a 100 méteres hadipuska csapat tagjaként, a többszörös világ- és Európa-bajnok Nyitrai József pedig szintén harmadik lett az 50 méteren indult kovás puskás közösséggel. A két elhivatott dobogós rendszerint Balatonfűzfőn gyakorol, ahol a fegyvereiket minden lövészet után tisztítják, lévén, hogy a lőpor égésterméke képes megmarni a csőfalat, vigyázni is kell, nehogy tönkremenjenek. Egyébiránt mindent maguk csinálnak, mert valahol mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.