Máramarosi Rita ismét remekelt

2024.08.24. 09:47

Történelmi eredmény a tájfutók felnőtt Európa-bajnokságán

Látványos aréna, lelkes hazai szurkolók, rekkenő meleg, rengeteg szint és technikás pályák várták a nemzetközi mezőnyt a 2024-es Felnőtt Európa-bajnokságon. A Vértesben rendezett eseménysorozat egyéni döntőit a csókakői vár tövében lehetett figyelemmel kísérni, míg a váltóverseny izgalmaira Várgesztesen került sor.

Veol.hu

Bár felkészülését sérülések nehezítették, kimagasló teljesítményének köszönhetően a még csak junior korú Máramarosi Rita, a Veszprémi Honvéd SE tájfutója is bekerült a magyar válogatottba. Ezzel a lehetőséggel Rita élni is tudott, és ismét bizonyította elszántságát, illetve fizikai és technikai rátermettségét. Az első versenynapon a középtávú selejtező második futamából 10. helyen jutott a döntőbe, ahol – a magyar lányok között legjobbként – 32. helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben. 

Máramarosi Rita (középen) óriásit hajrázott a női váltóban
Fotó: VHSE/Kocsik Eszter

Vasárnap azonos befutó helyszínnel, de eltérő térképrészleteken bonyolították a hosszútávú futamot, ahol a VHSE sportolója a 67. pozícióból küzdötte fel magát a 26. helyre. A hétfői pihenőnap után Várgesztesen rajtolt el a váltóverseny, ahol az egyéni futamoknál pörgősebb pályák várták a tájfutókat. A női mezőnyben Rita az egyes számú magyar csapat (Czakó Boglárka, Mag Viktória, Máramarosi Rita) befutó embereként harcolt a minél jobb helyezésért, végül a heves záporral fűszerezett kánikulában a pódiumos helyek sorrendjét egy hatalmas hajrá és mindössze másfél másodperc különbség döntötte el. Máramarosi Rita fantasztikus teljesítménnyel a 6. helyre hozta a magyar csapatot, mely minden idők legjobb felnőtt női EB-váltó helyezését érte el – hiszen legutóbb 1962-ben tudott pódiumra állni férfi váltónk.

A kísérők és érdeklődők sem unatkoztak ebben az öt napban: a drukkoláson túl aktív pihenéssel tölthették az időt az EB-vel párhuzamosan megrendezett Hungária Kupán. A változatos programokkal tarkított ötnapos összetett versenyen a VHS több tagja is részt vett, és szintén szállítottak néhány kimagasló eredményt.

Hungária Kupa összetett eredmények: N14: 1. Gaschler Janka, N75: 2. Komár Béláné, F14: 1. Varsányi Ádám, F18: 3. Nagy Bence, F60: 3. Prill László, nyílt technikás hosszú: 2. Bálint Bence. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!