Labdarúgó NB III

2024.07.25. 11:32

Balatonfüredi FC: új csapat, új edző, új szemlélet

Egy teljesen új NB III-as labdarúgócsapat épül Balatonfüreden, mindössze hatan maradtak az előző idény keretéből. Az edző is új, Szabados Tamás egy más futballfelfogást hozott, de tisztában van vele, hogy még sok időre van szükség ahhoz, hogy összeálljanak a klub háza táján a dolgok.

Horváth Gábor

A Balatonfüredi FC a 12. helyen végzett az NB III északnyugati csoportjában az előző idényben. A csapat Borgulya Istvánnal kezdte az évadot, a szakvezető eltiltását követően Preisinger Sándor vette át az irányítást, ám az eredmények finoman szólva is visszafogottak voltak. Preisinger nem is maradt, a nyár elején Szabados Tamást nevezték ki a BFC élére.

A Balaton-partiaknak még a múlt heti Veszprém elleni edzőmeccsen is akadt próbajátékosa
A Balaton-partiaknak még a Veszprém elleni múlt heti edzőmeccsen is akadt próbajátékosuk
Fotó: Nagy Lajos/Napló

– Egy teljesen új csapat felépítésén dolgozunk, mindössze hat játékos maradt tavalyról, s ez azt jelentette, hogy gyors tempóban kellett haladnunk a felkészülés során. Az utolsó edzőmeccsünkön, a Veszprém ellen még akadt próbázó, azaz mindenképpen időre van még szükségünk. Semmiképpen sem szabad türelmetlennek lennünk, a társaság is új, én is új vagyok – nyilatkozta lapunknak Szabados Tamás, aki a korábbiaktól eltérő játékfelfogást igyekszik megvalósítani Füreden. – A fiúk jól dolgoznak, megfelelően állnak hozzá a munkához. Butaság lenne azt állítani, hogy készen vagyunk, nem lett volna rossz, ha van még egy-két hetünk a rajtig. Már azért is, mert sérülések és adminisztrációs okok miatt 3-4 játékosra egyelőre nem tudunk számítani. Az biztos, hogy a bajnokságban mindenki ellen úgy lépünk pályára, hogy pontot vagy pontokat akarunk szerezni. A legfontosabb az, hogy ezért mindent megtegyünk. Ha nem sikerül, akkor kielemezzük, mi hiányzott, min kell javítani. Így haladunk majd előre – fogalmazott a szakember, aki Füzesgyarmatról érkezett Balatonfüredre.

A Balaton-partiak vasárnap hazai pályán indítják a szezont, 17.30-as kezdettel a Veszprém lesz az ellenfelük.

– A Veszprém évek óta remekül építkezik, ami jól látszik az eredményeken. A mag régóta együtt van, masszív, jól felkészített riválisról van szó, elég nagy falat nekünk így elsőre. Jelenleg a meccs Dávid és Góliát csatájának ígérkezik, persze ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel lépünk pályára.

A füredieknél a következő volt a játékosmozgás a nyáron. Távozók: Erdélyi Ádám (Ausztria), Pécseli Szilárd (Siófok), Bartha Roland (Balatonfüredi USC), Török Milán (Ausztria), Hetesi Patrik (Ausztria), Horváth Ákos (Úrkút), Nagy Richárd (Veszprém), Lasz Szabolcs (Mosonmagyaróvár), Major Szabolcs (Siófok), Mayer János (Mosonmagyaróvár), Nagy Benjámin (Ajka), Gosztonyi Gergő (Balatoni Vasas), Vér Kristóf (Budapest).

Érkezők: Iváncsics Alex (Haid, Ausztria), Irmes Dávid (Komárom), Sárossy Dániel (Hatvan), Markó Róbert (Balatonalmádi), Schmidt Ákos (Füzesgyarmat), Kalmár Benedek (Komárom), Molnár Kevin (MTK Budapest), Enyedi Péter (Majos), Horváth Csaba (Veszprémi FC USE), Juhász István (Balatonfüredi USC), Karsai Zsombor (Veszprémi FC USE), Tóth László (Kecskemét).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában