2024.05.05. 11:30
Hatalmas gólok, értékes nyeremények Gyulafirátóton
Remek hangulatú, izgalmas kapura lövő versenyt rendeztek nemrég Gyulafirátóton, ahol a gyerekek három korosztályban mutatták meg tudásukat és értékes díjakért versenyeztek.
A gyerekek megmutatták, hogy milyen pontosan tudnak célozni
Fotó: Nagy Lajos/Napló
A Ziccer sport kapura lövő versenyt a Kelemen Futball Training rendezte, nem először, és ez látszott is a népszerűségen, sokaknak szerepelt az éves naptárában az esemény.
Több mint 30 fiatal nevezett a gyulafirátóti sporttelepen tartott megmérettetésre, a résztvevők három korosztályban versengtek a legjobb helyezésekért. A hangulat kiváló volt, a szülők, rokonok izgatottan, jókedvűen szurkoltak a gyerekeknek, akik fantasztikusan teljesítettek. Jó volt látni, hogy milyen pontosan tudnak célozni a fiatalok, persze gyakorlatban sem volt hiány, a legtöbben rendszeresen futballoznak, sokan pedig épp erre a pályára járnak edzésekre, egyéni képzésre.
A viadalon, amelynek egyik célja a versenyszellem erősítése volt, három pozícióból lőttek egy-egy cselt, illetve passzt követően a gyerekek, a végén pedig rögzített helyzetből célozták meg a kaput. Pontosabban a kapuk alsó és felső sarkait, természetesen az utóbbiak értek több pontot. A versengés izgalmasan alakult, volt, hogy szétlövés döntött egy-egy dobogós helyen.
A szervezők az első három-három helyezettet díjazták, illetve a legszebb találat birtokosa, Andó Levente külön elismerésben részesült, Kelemen Miklóstól vehetett át egy szép kupát.
Kapura lövő verseny, Gyulafirátót
Fotók: Nagy LajosEredmények, U6-9-es korosztály: 1. Kovács Mátyás, 2. Koller Kristóf, 3. Nagy Ádám.
U10-13: 1. Peresztényi Edvin, 2. Zámbó Gergő, 3. Németi Áron.
U14-19: 1. Kókai Attila, 2. Kovács Barna, 3. Horváth Mirkó.