Amerika újra visszainteget - Kiss Balázs olimpiai bajnok kerüli a rivaldafényt, de nekünk nyilatkozott

A rivaldafényt gondosan kerülő hajdani csillag – akit, mint írásunkból később kiderül: szülővárosában nem feledtek el – főként arra büszke, hogy egy Endrődi-lakótelepi „kulcsos” fiúként eldöntötte, karriert csinál, majd ország-világnak megmutatta, miszerint azt meg is lehet valósítani.

Kiss Balázsról mostanság keveset hallani, ennek elvileg meg is van az oka, tudniillik elhatározta, hogy kerüli a nyilvánosságot. Persze nem volt ez mindig így, pályafutása során halmozta a dicsőségeket, mikor 1996-ban diadalmaskodott az atlantai ötkarikás játékokon, vagy két év múlva a budapesti kontinensvetélkedő ezüstérme, három magyar bajnoki címe és két Universiade-aranyérme után sokat olvashattunk róla, nem kerülhette ki a kíváncsi médiamunkatársak kérdéseit. 

Az év magyar atlétájának háromszor megválasztott, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett veszprémi díszpolgárról a közelmúltban csak azt lehetett tudni, hogy elszakadt a sporttól, építési beruházásokkal és uniós pályázatok menedzselésével foglalkozik, mint elárulta: olyan dolgokat keres, amiket a piac rosszul árazott be. A sportolóként ötven országban járt, angolul beszélő, közgazdászdiplomával rendelkező és nem utolsósorban egy tüneményes hatéves kislány, Vilma büszke édesapja tehát másban is kipróbálta magát: elfoglalt 52 éves vállalkozóként polgári életet él, elvan a saját dolgaival, míg gyermeke gondoskodik arról, hogy a szabadideje tartalmasan teljen.

– Az eredményeidet már érintettük, kérlek, mesélj arról, hogy azok ismeretében hová helyeznéd a Hírességek Csarnokába történő felterjesztésedet?

– Nehéz erre válaszolni, mert odakint a több mint százesztendős egyetemi sportszövetségnek sokkal nagyobb az értéke, mint Európában, ott ezernél is több oktatási intézményre épül fel a sportélet – mondta a VEDAC egykori emblematikus alakja, Szabó Ernő és Dan Lange volt tanítványa. – Például sok, a profi bajnokságban érdekelt klub irigyli az egyetemi csapatok nézőszámát. Idehaza ez nem könnyen érthető, mivel sportegyesületi rendszer dívik, a tengerentúlon viszont tudásközpontokra helyezték a sportot, így egészen más dolog történik, mikor eléred a kritikus tömeget. Ott olyan szintű rivalizálás jön létre, amire a profiknál esély sincs. Az amerikai egyetemi bajnokságban 2021-ben 530 ezren versenyeztek – ebből 30 ezer volt az atléta –, olyan szintű háttérrel, amiről itthon csak álmodunk. Kint egy ilyen atlétikai viadalon tízezren vannak. Idehaza eltűnt az atlétika mélysége, már nincs az, hogy egy ember helyére tizenöt másik akar odakerülni. Mindent összegezve, ebbe a Hall of Fame-be bekerülni összehasonlíthatatlanul nagyobb dolog, mint azt a magyar emberek gondolnák. Egyszerűen más dimenzió. Amerikában sok olyan egyetem van, ahol elmondhatod magadról, hogy olimpiai bajnok vagy, mire jön a felelet: igen, abból van itt néhány. Vagyis kint többet jelentenek az egyetemi bajnoki címeim, mint az atlantai elsőségem.

– Az edzőbizottság döntése alapján a Hall of Fame-be kerülő atléták között idén te leszel az egyetlen nem amerikai állampolgárságú, aki június 2-án az Oregon állambeli Eugene-ban olyan héroszokhoz csatlakozhat a képzeletbeli panteonban, mint Carl Lewis, Jesse Owens, Edwin Moses, Mike Conley, Renaldo Nehemiah, Steve Prefontaine vagy Wilma Rudolph, Marlene Ottey és Jackie-Joyner Kersee. Huszonkilenc éve 81,94 méterrel lettél egyetemi bajnok, ami mai napig fennálló rekord. Mint mond ez neked: a mindenségit, milyen jót dobtam, hogy repül az idő, vagy, hogy hol vannak a trónkövetelők?

– Talán mindegyiket. Akkor az magyar csúcs volt és a világ az évi legjobb eredménye, ami az egyetemi seregszemléken gyakran megesik. De leginkább magam miatt volt fontos. A jelentősége abban rejlik, hogy egy, a veszprémi Endrődi-lakótelepen élő fiú, lakáskulccsal a nyakában, a szocializmus kellős közepén eldönti: ő bizony karriert csinál. Kikerül a lehetőségek országába, ahol megállja a helyét, marketing és menedzser szakon végez, közben jó sporteredményeket ér el, az iskolája képviseletében veretlen marad, minden idők tíz legjobb dobásából nyolc ma is a nevéhez fűződik, olimpiai bajnok lesz, majd első magyarként delegálják ebbe a kivételes társaságba. Az említett gyermek életútja ékesen bizonyítja, hogy minden elérhető és lehetséges, csak el kell dönteni, hogy azt megcsináljuk. Az egyetemi sport a legtöbb sportoló életének egyik legdöcögősebb szakasza, mikor kései tinédzserből fiatal felnőtt versenyző lesz. Muszáj mindenkinek ott lenni, hiszen hovatovább megkerülhetetlen. Az egyetemi sportot csak néhányan tudták átugrani, ilyen volt Kobe Bryant. Nem sok mindent irigylek Amerikából, de az, hogy tudásközpontokra helyezték a sportot, fenomenális ötlet volt.

– Milyen emlékeket őrzöl az egyetemi időszakról, az ottani évek alatt mivel lettél több emberként, sportolóként?

– Mindenekelőtt felelősséget tanultam, aztán azt, hogy az ösztöndíjat nem adják ingyen, komoly elvárások kapcsolódnak hozzá, mint például óraszámok, átlagok vagy épp viselkedési kódex. Az ottani egyetemeknek megvan a programjuk, a módszerük arra, hogyan „csináljanak” belőled felnőtt versenyzőt. Ezt eltanulhatnánk tőlük, ugyanis a rendszer standard, páratlan háttér áll rendelkezésre, mindenre van pénz, pálya és szakember.

– Húsz éve vonultál vissza, a sport, a mozgás mennyire maradt az életed része?

– Nem lehet csak úgy abbahagyni, mert vannak olyan fiziológiás részek, amik nem pótolhatók más tevékenységgel. A sport jó értelemben egyfajta drog, ami hormonokat termel az agynak, amik a szervezet számára összességében kedvezőek. Erről nem lehet csak úgy lemondani, mert pótolhatatlanok. Ha egyszer ráállt az agyad, húsz évig ezt csináltad, nem fordíthatsz neki büntetlenül hátat. Vagyis, ma is mindenhol mozgok, ahol arra lehetőségem nyílik.

– Az atlétika nem „keres” téged, azonban Veszprémben még mindig tudják, hogy egykoron mit tettél le az asztalra. Manapság mivel foglalatoskodsz, milyen területen mozogsz?

– Több mint tíz éve különböző fejlesztéseket rakok össze, majd megkeresem azok gazdáit. Mi nem építünk, ám megteremtjük azokat a feltételeket, amik mentén mindenki jól jár. Mindig oda mentem, ahol értéket tudtam létrehozni. Immáron nem titok, pályázat készül azzal a szándékkal, hogy Veszprém idővel Európa sportrégiója címet viselhesse. Jólesik, hogy szülővárosom nem felejtett el, s felkért, hogy a pályázat körül bábáskodjak. Igenis mindnyájunknak szüksége van arra, hogy megmozduljunk, hogy résztvevői legyünk ennek a programnak. Közösség nélkül ugyanis nincs sport, ez mindennek az alapja. Most még csak az előkészítő fázisnál járunk, de idővel mindenki apait-anyait bele fog adni, hogy elhozzuk a titulust a királynék városának.