Ötszáz szurkoló is összezsúfolódott a tornacsarnokban

Fülöp István 14 éves korában kezdett el kosárlabdázni Szombathelyen, akkoriban még salakos pályán, bőrlabdával játszottak. Gyakori volt, hogy a dobások közben salak ment az ember szemébe, de ők ilyen apróságokkal nem foglalkoztak. Pályafutásának újabb fontos mérföldköve 1963 volt, amikor a vasiak Veszprémmel vívtak rangadót az NB II.-ben. Azt mondja, akkor ő már tudta, hogy a következő évben a királynék városába igazol, és ott lesz egyetemista, épp ezért mindent beleadott, hogy bizonyítsa rátermettségét, képes­ségeit. 

Aztán rá egy évre Veszprémbe került, majd 1967-ben a csak egyetemistákból álló gárda kiesett az NB II.-ből. Óriási botrány lett belőle. Szerencsére az Újpest visszalépett, ezért osztályozót rendeztek a KSI, a Győri Dózsa és a Veszprém között. A bakonyi gárda nyert, és újra az NB II.-ben találták magukat, sőt meg is nyerték a bajnokságot, így az NB I.-be jutásért a TF-fel csatázhattak. Fülöp István klasszisát jól jelzi, csapata 67-64-re legyőzte a fővárosiakat, s ebből ő egymaga 42 pontot vállalt. 

– Mindannyian amatőr játékosok, egyetemisták voltunk, egyetlen kivétellel, Jakab Sándor a Nevikiben dolgozott. Az NB I.-be jutásunk után szinte az egész diákság kíváncsi volt ránk. Ma már elképzelhetetlen, ám egy-egy bajnokira 500 ember is összezsúfolódott az egyetemi tornacsarnokban. Másfél órával a kezdés előtt már hiába mentünk, egy tűt leejteni nem lehetett. Ültek fent a bordásfalakon, minden tornapadon, még a lámpákról is emberek lógtak. Igazi katlan volt a pályánk, ahol az ellenfelek gyorsan kikészültek. A magas, nagydarab centerek alig kaptak levegőt tíz perc után, s ezt bizony a kazánfűtő is érzékelte, aki ilyenkor alaposan befűtött – mesélte. 

A Veszprém ebben a szezonban elérte célkitűzését, kivívta a bennmaradást. Fülöp István pedig a legnagyobb hazai sztárokat messze lepipálva pontkirály lett, 642 ponttal. Erre reagálva a korábbi klasszis elmondta, akkoriban még nem volt hárompontos, de ha lett volna, akkor 800 pontig meg sem állt volna. Hozzátette, a saját és a csapat egyik legnagyobb erőssége az volt, hogy bár nem tartoztak a magas alakulatok közé, de rendkívül pontosan dobtak kintről. Szerinte, ha lett volna tripla, akkor a következő évben nem esnek ki, és még négy-öt évig biztosan az élvonalat erősítették volna. 

Sajnos aztán a rákövetkező esztendőben búcsúzott a Veszprém az élvonaltól. Fülöp István szerint nem állt melléjük a szerencse, és mivel több kulcsember is távozott – elköltöztek, elvitték őket katonának –, már nem volt esélyük a bennmaradásra. 

– Soha nem adtuk fel, hogy visszajussunk. S miután 1979-ben felhagytam az aktív kosárlabdázással, már edzőként, később klubvezetőként tevékenykedtem azért, hogy a veszprémi csapat a régi fényében tündökölhessen – hangsúlyozta.