2020.06.10. 18:33
Három együttes lépett pályára a Berhida Focikupán
Háromcsapatos labdarúgó-megmérettetést rendeztek nemrég a településen. A Berhida Focikupa résztvevői remek hangulatban léptek pályára és izgalmas mérkőzéseket játszottak.
A berhidai SNA FC (fekete szerelésben) nyerte meg a tornát
Fotó: Pesthy Márton/Napló
Két résztvevő nem érkezett meg az idei berhidai focikupára, így a szervezők úgy döntöttek, hogy a megmaradt három csapat dupla körmérkőzéses rendszerben küzdjön meg az első helyért, azaz mindenki kétszer játszott mindenkivel.
A viadalra sok néző látogatott ki, így a hangulat a játéktéren kívül is remek volt.
A berhidai tornának a helyi iskola sportpályája adott otthont.
A versenyszabályzat szerint a megmérettetésen 15 és 21 év közötti játékosok szerepelhettek, illetve a csapatok két-két túlkorost is nevezhettek, de közülük egyszerre csak az egyik lehetett a pályán.
A helyiek örömére a legjobban a berhidai SNA FC szerepelt és szerezte meg a kupa első helyét. A második pozícióban a tavalyi bajnok Rambó FC végzett, megelőzve a Gengszter FC-t. A szervezők elmondták, jövőre ismét szeretnék tető alá hozni a Berhida Focikupát, amelyre legközelebb már tíz együttest invitálnának. Hozzátették: még idén, a szeptember elején esedékes berhidai napok keretében is rendeznek egy tornát.