Mindenségmérés

Az idei év egyik, ha nem a legfontosabb könyve – legalábbis számomra – a Mindenség algoritmus. A szerző Böszörményi-Nagy Gergely. Akit először a Mandiner hetilap hasábjain fedeztem fel magamnak, ahol is állandó rovatában hétről hétre jobbnál jobb könyvekre hívja fel a nyájas érdeklődő szíves figyelmét. Nagyrészt olyan gondolkodók műveire, akiket egyelőre nem olvashatunk magyarul. Kitekintést nyújt és biztosít tehát, jó ízléssel, eligazító jelleggel, magabiztosan és elegánsan. 

Aztán persze lassan összeállt a kép. Ő álmodta és alapította meg a Brain Bar jövőfesztivált, gatyába rázta a MOME-t (tehát terepmunkát is végez), miközben az egészről gondolkodik. Valahogy úgy, mint egy jó orvos, aki holisztikusan gondolkodva tapint rá a lényegre. A hasonlat nem véletlen, a Mindenség algoritmust fel lehetne írni receptre is, terápiás célzattal. Fiataloknak serkentőként, idősebbeknek nyugtatóként. Utóbbiaknak (közéjük tartozom magam is) konkrétan azért, hogy érezzék, nincs veszve semmi, a láng őrizve vagyon, sőt szítva, néha megfújva, hogy erősödjön a fény, és a por is távozzon a környékről. 

Böszörményi-Nagy Gergely 1984-ben született. Ezen a ponton el is merengek röviden arról, hogy mit csináltam én abban az évben. A teljeség igénye nélkül (illetve hát pont azzal megáldva és megverve) Orwell 1984-ét olvastam és terjesztettem szamizdatban, Hamvast úgyszintén és Hermész Triszmegisztoszt, lent, mint fent, zenekart alapítottam, dalszövegeket írtam, amelyekben többek között azt a megállapítást tettem, hogy egy a világ. Közben 22 éves lettem én (meglepetés), így nem állíthatjuk kellő bizonyossággal, hogy tudatos lett volna mindez, inkább vezetett állapot (Isten), keresgélés (Isten), mindenséggel méricskélés, és valamiféle saját rendszer kialakításának vágya, ami viszont érthető, hiszen a külső, a körülvevő rendszer elfogadhatatlan volt. Ők persze rendnek nevezték azt a morális káoszt, amit a nyakunkba varrtak. Rendőrálom. Hagyjuk is, uzsgyi vissza a jövőbe.

Nemrég Marcus Aurelius elmélkedéseiről elmélkedtem a naplóban, erre tessék, a Mindenség algoritmus egyik mottója a római sztoikustól származik. „Bármi történjen is veled, az idő kezdete óta várja, hogy megtörténhessen.” Aztán az első fejezet címe következik, aranyszínű lapokon. Nyilván nem véletlenül. Alkímia. Egy másik minőség létrehozásának késztetése. És máris ott vagyunk a sötétnek nevezett középkorban, ami nekem világos és virágzó. Aki nem hiszi és teheti, tegyen egy sétát Umbriában. Csak úgy az utcákon. Böszörményi-Nagy Gergely tudja ezt remekül, a hátát a falnak is támasztja rögvest, mint Lee van Cleef, és felteszi a kérdést: mit állítok mérceként önmagam elé? És íziben egy másikat is. Vajon a rendezettséget vagy a töredezettséget, a harmóniát vagy a káoszt tekintjük a világ eredendő állapotának? Az író válasza egyértelmű. Azt is pontosan tudja, hogy a rendezettségen belül minden mindennel összefügg, a védák és a kvantumfizika, a Teremtő és a természet, vagy éppen a Marvel-univerzum és a totál infantilis, mamahoteles felnőttek tömege. Valamint azt is, hogy ízlésről vitatkozni igenis érdemes, mert ami szép, az szép, ami csúnya, az meg csúnya, az igenek igenek, a nemek ellenben nemek, a többi süket duma, elkenés, elbizonytalanítás. 

A Mindenség algoritmus három részből áll (fej, tor, potroh), mint egy tökéletes bogár, amin elidőzhet a tekintet. Hitről, szépségről, ökológiáról. Tudásról, önrendelkezésről, hazaszeretetről. Tekintélyről, újításról, gondoskodásról. A fejezeteket pompás illusztrációk tagolják, egyik kedvencem egy fotográfia, amelyen egy, az aszály végét köszöntő texasi földműves látható 1950-ben. A fekete-fehér képről sugárzik a boldogság és a hálaadás. Áll az a férfi a szakadó esőben átázva, és azt képzelem, hogy az öröm könnyei keverednek a vízcseppekkel. Minden benne van. Többek között Michael Guidice gyümölcstermesztő, pásztor és famunkás gondolata az oldalpár másik oldaláról: „a modernitás jórészt a természetes rend felforgatását jelenti. Amikor a természettel összhangban töltöd a napjaid, elfogadva az Istentől kapott kegyelmeket, az élet olyanná válik, akár az évszakok váltakozása. Üteme, ritmusa és ideje lesz minden eseménynek.” Nos, így valahogy. Ez ma a rock and roll, a lázadás a modern világ ellen. És még a kézírás is, ami szintén ránk köszön a könyv lapjairól. Nagyszerű gesztus. 

Böszörményi-Nagy nagyon sok mindent tud, többek között azt is, hogy az adatból kipréselt információ nem tudás, és a tudás még nem bölcsesség. És valószínűleg azt is, hogy a tudás a nemtudás, ahogyan azt a zenből is kibogarászhatjuk. Amennyiben óraadó tanár lennék, amihez egyébként még lenne kedvem, kivinném a kedves hallgatókat a mezőre, és egy ideig csak bámulnánk kifelé a fejünkből, aztán ilyesmikről cseverésznénk elégedetten. Ja, és mondtam már? A Mindenség algoritmus második olvasatra is szenzációs.