Szabadság tér, végállomás

2024.09.06. 14:00

Nem érti mi történik szobor ügyben? Összefoglaltuk a rendkívüli veszprémi közgyűlést

Csütörtök reggel 8 órára várták a meghívottakat a veszprémi városházára a Millenniumi emlékmű ügyében, amit ellenzéki képviselők kezdeményeztek. A több, mint egy órás rendkívüli közgyűlés mégsem róluk, hanem Nagy Károlyról, a szobormizéria elindítójáról lesz emlékezetes annak ellenére is, hogy a névszerinti szavazás után nyolc öt arányban úgy döntött a grémium, hogy a szobor a Szabadság téren épül, szépül tovább - a térrel együtt.

Juhász-Léhi István

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A közgyűlést Porga Gyula polgármester azzal vezette fel, hogy jó, hogyha érzelmeket vált ki ügy, hiszen arról szól a köztéren elhelyezett műalkotás, hogy viszonyuljunk valamilyen módon ezekhez a változásokhoz. Úgy fogalmazott egyebek mellett: azokat talán még jobban érinti, akik a létrehozásnál közreműködtek, hiszen nagyon sok energiát, munkát fektettek abba, hogy méltó módon emlékezzünk meg a magyar millenniumról. Hangsúlyozta, nem támogatja a korábbi döntés megmásítását.

Hartmann Ferenc ellenzéki képviselő azzal kontrázott, hogy a Szabadság tér nem alkalmas a méltó elhelyezésre, mert ott elveszti korábbi atmoszféráját, a mű nem lesz körbejárható és megérinthető. Márpedig ezt az alkotást szeretnék körbejárni és megérinteni a városban lakók. 

Az ugyancsak ellenzéki Gertsmár Ferenc arról beszélt, hogy két éve azt kérte az áthelyezés kapcsán, hogy kérdezzék meg a veszprémieket. A vele egy padsorban ülő Kovács Rajmund az áthelyezés költségeit hozta szóba, ami állítása szerint 162 millió forint. Porga Gyula ennek kapcsán felhívta az ellenzéki képviselő figyelmét, hogy ez az összeg nem az emlékmű elhelyezésének a költsége, hanem a Szabadság tér rendezésére fordítanak ennyit.

Ezután Bohus Eszter, Lugossy Mária lánya, mint örökös kapott szót. Egyöntetűen a közgyűlés korábbi döntése mellett tette le a voksát, állítása szerint mindenről tájékoztatva volt és a tér is átalakult az elmúlt évtizedekben.  

A Művészetek Háza igazgatója, Grászli Bernadett is felszólalt a közgyűlésen, aki egyebek mellett arról is beszélt, hogy az Óváros téren álló szobor károsodást szenvedett a nem megfelelő használat miatt. A Köztéri Műalkotások Munkacsoport tagja úgy fogalmazott, hogy egy emlékművet nem simogatunk, nem nyúlunk hozzá.

Végezetül mikrofonhoz jutott az ügyet beindító Nagy Károly, aki hosszadalmasan és színesen ecsetelte az előzményeket, a jelent és végül azt, hogy műemlék rongálás ügyében fog a rendőrségi feljelentést tenni, mert állítása - és mérései - szerint a műalkotás alacsonyabb most, mint az volt az Óváros téren.

Majd jöhetett a névszerinti szavazás, ami arról döntött végül, hogy az emlékmű a Szabadság téren marad.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában