Németországba látogattak

2024.09.08. 07:00

Megújuló testvértelepülési kapcsolat

A németországi Heidelbergtől mintegy 25 kilométerre északra fekvő, 10 ezer lakosú településre, Mörlenbachba látogatott Aszófő önkormányzatának delegációja a közelmúltban.

Jákói Bernadett

A közel ötszáz fős balatoni község különösen érdekes testvértelepülési kapcsolatot épít már a 90-es évek végétől a német kisvárossal. Egy Magyarországot, a Balatont és az akkori csodálatos aszófői erdei kempinget szerető vendég, Ludwig Härtl – aki évtizedeket töltött Aszófőn családjával, majd barátaival – kezdeményezte a testvértelepülési kapcsolatra lépést, s azóta ő már a község díszpolgára.

Aszófő és Mörlenbach küldöttsége a testvértelepülési találkozón
Fotó: Aszófő önkormányzata

Az aszófői delegáció a testvértelepülés polgármestere, Erik Kadesch meghívására érkezett Mörlenbachba. Itt minden évben megrendezik augusztus utolsó hétvégéjén a búcsút, Szent Bertalan, a templom védőszentjének ünnepén, ami hagyományos, vidám, zenés felvonulása a település lakóinak, egyesületeinek. 

A látványos felvonuláson idén is ötven feldíszített kocsi vonult fel, ahol a kis aszófői delegáció is zászlókkal és virágokkal feldíszített kocsit kapott.

Erik Kadesch és Keller Vendel polgármesterek megállapodott a jövő évi újabb találkozásban, mely szerint a 2005-ben aláírt testvértelepülési megállapodást ünnepélyes keretek között fogják megújítani.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában