Jó reggelt, Veszprém vármegye!

Arra emlékszem, hogy ott állt az állomás előtt, miközben a vonatról elillantak a kendős nénik és kalapos bácsik a színes szürkeségbe. Ő, lila felsőben, mint valami virág. Integetett, ránéztünk a nagyira, ő rám mosolygott és futottunk hozzá. Nyár volt. Olyan, ami még hosszabbnak tűnt. De aztán az is tova, el. Kedden lett volna anyám 77. 

Arra is emlékszem, hogy vigasztal. Próbál kihúzni a fájdalomból, de a fülem rettenetesen szúr. Évekkel később a hátamat simogatja. Újabb emlékfoszlányban a diplomaosztón sír. Nagyon büszke. Persze apám is, sőt, de egy anya mégis másként. Jó lenne nem emlékezni, de ott vagyok az ágyánál. Még néhány hónapra talpra áll, ám nem győzhet. Tíz éve ment el. Emlékszem: "s én csüggtem ajkán... szótlanúl.../ Mint a gyümölcs a fán". Szeptember volt.