A Magyar falu program keretében

2024.09.06. 12:00

Bakonynánára is befordult egy vadonatúj falubusz (képgaléria)

Falubuszt vehetett át csütörtökön a Magyar falu program keretében Bakonynána polgármestere Veszprémben Ovádi Pétertől, a térség országgyűlési képviselőjétől.

Juhász-Léhi István

– Mind a civil szervezetek, mind az önkormányzatok számára nyitott a lehetőség, hogy kilencszemélyes kisbuszt vásároljanak a Magyar falu program támogatásával – fogalmazott érdeklődésünkre Ovádi Péter, aki szerint egy olyan kistelepülésen, mint Bakonynána, hatalmas segítség ez a jármű. 

Ovádi Péter és Németh Zsuzsanna az új falubusszal
Fotó: Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

Az egész település használni tudja, legyen szó gyermekek utaztatásáról, a közétkeztetés segítéséről, a szociális ellátásról vagy egy budapesti kirándulásról. Ez az olyan program a Magyar falu programon belül, ami nagyban segíti a települések törekvéseit. Ugyanakkor az sem elvitatható, hogy egy ilyen autó nem néhány évre szól. Örömteli, hogy mára majdnem minden kistelepülésünkön van falubusz, a polgármesterek jó százalékos arányban használják ki ezt a lehetőséget, jó pályázatokat írnak – fogalmazott a parlamenti képviselő.

Mint megtudtuk, a tervek szerint a falubuszok hamarosan újra megnyíló pályázatként lesznek elérhetőek. 

Érthetően örömmel vette át az értékes jármű – információnk szerint 17,5 millió forint volt – iratait és kulcsait a márkakereskedésben Németh Zsuzsanna, Bakonynána polgármestere.

– A Magyar falu program keretében sikerült egy falubuszra pályáznunk, amelyen 12 millió forint támogatást kaptunk, é az önrészt kellett hozzátennünk. Eddig nem volt ilyen járművünk, azonban az idei évtől van falugondnoki szolgálatunk, ezért elengedhetetlen volt egy falubusz – tudta meg lapunk Németh Zsuzsannától.

A falu közösségét még jobban ki tudják majd szolgálni

A polgármester asszony elmondta azt is, ezer alá csökkent a falu lélekszáma, ezért tudták igényelni a falugondnoki szolgálatot. A kisbusszal a falu közösségét még jobban ki tudják majd szolgálni.

– Az idősek és a gyerekek szállítása mellett a kultúrcsoportokat azzal tudjuk támogatni, hogy vidéki fellépéseikre az önkormányzat kisbuszával tudjuk majd utaztatni őket – tette hozzá.

Rába Zsolt gépjármű-értékesítőtől megtudtuk, egy népszerű modellt vihettek haza a bakonynánaiak, nem véletlenül, hiszen az alapfelszereltsége is nagyon magas a járműnek. A tavalyi év autója versenyen kategóriagyőztes lett a belülről teljesen személyautós kilencszemélyes, hosszú változatú modell.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában