Kiss Virág Pro Meritis-érmet kapott

2024.09.07. 11:30

Az intézmény első új lakóját a napfogyatkozás napján vették fel

Az Egyesített Szociális Intézmény Egyes Számú Idősek Otthona 25 éves fennállását ünnepelték pénteken a veszprémi Török Ignác utcában.

Juhász-Léhi István

Porga Gyula, Veszprém polgármestere köszöntőjében arról beszélt, pontosan öt évvel ezelőtt ünnepeltük a húszéves fennállását az épületnek, a szolgáltatásnak. Szerinte 25 évvel ezelőtt az akkori döntéshozók nagyon fontos elhatározást hoztak azzal, hogy Veszprémben is bővüljön a bentlakásos intézmények száma.

Porga Gyula és Égi Gabriella
intézményvezető
Porga Gyula és Égi Gabriella intézményvezető
Fotó: Pesthy Márton

– De nemcsak azt a pillanatot kell ilyenkor ünnepelni, amikor átadtuk ezt az épületet, hanem azt, hogy a mögöttünk hagyott huszonöt esztendőben ez az épület mit is jelentett a városnak. Mert nem az épületet ünnepeljük, hiszen az csak tégla, beton és festék. Arra a szellemiségre, gondoskodásra, figyelemre és biztonságra vagyunk büszkék, amit ez az épület sugároz mindannyiunknak – fogalmazott a városvezető. 

Veszprém segít

Porga Gyula hangsúlyozta, az elmúlt időszakban átadott nagy beruházások mellett a lelkünk mélyén mégiscsak arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy Veszprémben a veszprémiek olyan közszolgáltatásokat kapnak, ami a város biztonságát tudja garantálni.

– Veszprémben, ha valaki bajba kerül, ha valaki segítségre szorul, akkor van egy intézményrendszerünk, ami segít. Azért tudunk nagy célokat magunk elé tűzni, mert tudjuk, hogy az óvodák és az idősgondozás is jó kezekben vannak. Természetesen fontos az itt dolgozó munkatársak szakértelme, hiszen ez az a terület, ahol a szakmai tudás mellett az emberi hozzáállás és az emberi minőség az, ami szükséges és elengedhetetlen – zárta beszédét a polgármester. 

Ezután kiderült: idén Veszprém polgármestere a gazdaságirányítási területen végzett elkötelezett, kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Kiss Virág részére Pro Meritis-érmet adományoz. A laudációban elhangzott, Kiss Virág a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézményében dolgozik immár tíz éve. Kezdetben főkönyvi könyvelőként, majd nyolc éve gazdasági vezetőként tevékenykedik.

Munkáját felelősségteljesen, áldozatkészen, nagy szakmai alázattal és hozzáértéssel végzi. Stabil államháztartási, gazdálkodási ismeretekkel rendelkezik. Mind tervezői, stratégiai, mind a végrehajtás területén végzett munkája pontos, precíz, átgondolt. A gazdasági szervezeti egység feladatait átlátja, ellenőrzi, munkatársait összefogja. A nagy felelősséggel járó munkáját felkészülten végzi. Precizitása nagyban megkönnyíti az intézményben folyó munka mindennapi kihívásait. Az intézmény működtetése során felmerülő, időnként krízises jellegű nehézségeket sikerrel kezeli. Kollégái számíthatnak munkájára és bizalommal támaszkodhatnak szakmai hozzáértésére.

Köszöntések

Ugyanakkor mások mellett köszöntötték a három legrégebbi ellátottat, akik közül Mátyás Istvánné, Anna néni 2004-től az intézmény lakója, de köszöntötték a 96 éves Czinege Ferencnét is, aki a legidősebb lakó.

Égi Gabriella intézményvezető szavaiból kiderült, Veszprém az 1999. július 1-jétől működtetett Egyesített Szociális Intézmény vertikálisan integrált szervezetében biztosítja a városban és a veszprémi kistérség településein élő időskorúak részére a szociális alapszolgáltatási, valamint a személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátási formákat. Az időskorúak tartós ápolását csakúgy, mint a gondozását biztosító idősek otthonait, illetve az idősek átmeneti elhelyezését szolgáló idősek gondozóházát.

Fotó: Pesthy Márton

– Az intézmény első új lakóját 1999. augusztus 11-én, a napfogyatkozás napján vettük fel, majd szép lassan élettel telt meg a ház. Visszagondolva nagyon sok minden történt az elmúlt 25 év alatt, de mégis úgy érzem, hogy gyorsan elszálltak az évek. Az idősotthon működését alapjaiban meghatározza az, hogy milyen képzettségű, mennyire elkötelezett a szakma és a kliensek iránt, mennyire alázatos kollégák végzik a feladatokat – emlékezett az igazgató asszony.

Az első vezető Kisné Lovasi Mária volt, aki 1999-től 2013-ig irányította az  intézményt, s mindig arra törekedett a munkatársakkal együtt, hogy az ellátottak magas szintű ellátást kapjanak. Győri Piroska 2013-tól 2021 májusáig vezette az intézményt, szintén sokat tett azért, hogy tovább folytassa a már megkezdett színvonalas munkát. 

– Köszönettel tartozunk mindkettőjük felé. Jelenleg a 25 éves intézményben 72 idős ember – 56 nő és 16 férfi – számára tudunk ellátást biztosítani. A 2024-ben felvett ellátottjaink száma 20, míg a várólistán 201-en vannak. Ez azt is jelenti, hogy óriási szükség van az intézményre – mondta Égi Gabriella.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában