Tájak, ízek fesztiválja

2024.09.08. 20:00

Az életet, a Balatont és a gasztronómiát ünnepelték Csopakon (videó, képgaléria)

Átadták a Tiszta és virágos Veszprém vármegyéért közterület-szépítési verseny díjait a Tájak, ízek fesztiválján, a Bakony és Balaton Gasztroünnepen, amit idén ötödik alkalommal rendeztek meg a csopaki strandon szeptember 8-án, vasárnap.

Kovács Erika

A nap kiemelkedő eseménye volt a főzőverseny, amelyre az egész vármegyéből érkeztek csapatok, melyek finom, különleges ételeket főztek. 

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Polgárdy Imre, a Veszprém Vármegyei Közgyűlés elnöke méltatta az eseményt, amelyen sokan vettek részt a strandon, ahol a hangulatról Kovács Krisztián, ismert nevén Kiki vőfély a tőle megszokott szikrázó humorral is gondoskodott. Az elnök külön szólt a határon túli partnertelepülésekről, amelyek eljöttek a jó hangulatú balatoni eseményre. Mint mondta, ahogy most, a szombati nyárzárón is részt vett a vármegyei csapat a főzőversenyen, képviseltette magát a vármegye egy gasztronómiai családi napon is, amelynek keretében vashúsból készítettek ételeket Farkasgyepűn. Előbbi helyszínen második, utóbbin első helyezést értek el.

A csopaki gasztronapon a főzőverseny mellett kitűnő muzsikával, gazdag programsorozattal várták az érdeklődőket a szervezők. Így például voltak érdekes előadások és kirakodóvásár, ki lehetett próbálni a fazekasmesterséget, felléptek néptánccsoportok, zenekarok, a gyerekeket, kisgyermekes családokat különprogrammal várták.

A strandon egy gombostűt sem lehetett leejteni a tömegben, akik nem érdeklődtek a programok iránt, ingyen strandolhattak a ragyogó időben, az indián nyárban, ugyanis szeptember elejétől már nem szednek belépti díjat a fürdőhelyen. 

Az emberek megjegyezték, nemcsak a gasztronómiát és a kitűnő programokat, hanem az életet, a Balatont is ünneplik a nyárias időben a csopaki strandon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában