2 órája
A szépkorúakat köszöntötték Pápán
Közel félezer nyugdíjas vett részt a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete által szervezett idősek világnapi rendezvényen.
Áldozó Tamást és Unger Tamást Baán Éva búcsúztatta Fotó: Haraszti Gábor
A pápai nyugdíjasok mellett elfogadták a szervezők meghívását Kárpátaljáról Visk és Felvidékről Ógyalla nyugdíjas-egyesületének tagjai, akik az ünnepség során rövid műsort is adtak. Nem hiányozhatott a rendezvényről Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, Áldozó Tamás, a leköszönő polgármester és Unger Tamás korábbi alpolgármester sem, akik a pápai egyesületet több mint egy évtizede támogatják szerteágazó munkájában.
Baán Éva elnök köszöntőjét követően színpadra lépett a térség országgyűlési képviselője is, aki a Határtalanul programról beszélt, melynek célja a magyar–magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése.
Áldozó Tamás polgármester és Unger Tamás korábbi alpolgármester köszönetet mondott az egyesület tagjainak a 15 éves együttműködésért, hozzátéve, hogy segítségükre, támogatásukra ezt követően is mindig számíthatnak.