Hajózás

2024.09.11. 08:00

A legendás túrahajó, amellyel először kerülték meg a Földet magyar hajósok

1987. szeptember 12-én ért vissza földkerülő útjáról a Szent Jupát, fedélzetén két építőjével, Fa Nándorral és Gál Józseffel, akik az első magyarokként kerülték meg a Földet hajójukon.

Tóth B. Zsuzsa

A 31 láb hosszú Szent Jupát nevű túrahajót 1980 és 1985 között építették, azzal 1986-87-ben a Jóreménység fokát és a Horn-fokot délről kerülve körül vitorlázták a Földet. 1985. szeptember 26-án indultak Triesztből, az utazás során mintegy 70 000 kilométert tettek meg, 12 országban kötöttek ki, és 295 napot töltöttek vízen. Közben kétszer borult fel a hajójuk. Mindezen élményeket a napokban felelevenítették, amikor a révfülöpi kikötőben újra vízre tették a felújításra váró hajót.

Fa Nándor és Gál József 
Fotó: Nagy Lajos/Napló

A Szent Jupáttal 1987. szeptember 12-én értek vissza, több ezer, zászlót lobogtató, Himnuszt éneklő magyar várta őket Opatijában.
Fa Nándor ma igyekszik átadni tudását és tapasztalatát, a Vendée Globe-ra készülő Weöres Szabolcsnak, aki a 608 tengeri mérföldes, 1126 kilométeres 50. Rolex Fastnet versenyen szeretne mentora nyomdokaiba lépni. Második magyarként indul a világ legnehezebbnek tartott versenyén, a novemberében rajtoló 10. Vendée Globe-on.
Gál József ma is hajózik és hajóvezetőket tanít az Adrián. Tengeri vitorlástúrákat, tréningeket szervez. Székesfehérváron él, nagyon szereti a Balatont, ahol annak idején először vízre tették a Szent Jupátot. 
Mindkét vitorlázó megkerülte azóta újra a Földet, Gál József különféle tengeri utakat teljesített, óceánátkeléseket, Földközi-tengeri utakat. Fa Nándor többször is teljesítette a Vendeé Globe-ot. A világ legnehezebbnek tartott vitorlásversenyén az első magyar volt, aki kikötés nélkül kerülte meg a Földet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában