Iskolakezdés

2024.08.27. 09:00

Színes korong és mérőszalag - Tudatosan vásárolnak a szülők

Kocsis Mária, a tapolcai Marika papírbolt ügyvezetője szerint a szülők az idei tanévkezdés előtt inkább a hátizsákos iskolatáskákat keresik. Odafigyelnek az árakra, de a minőségre is, hogy tartós legyen az iskolatáska.

Tóth B. Zsuzsa

– Szívesen segítünk választani pénztárcakímélő, de jó minőségű tolltartót, írószereket, füzeteket. Sokan következetesek, otthon átnézik, hogy mi maradt meg a tavalyi tanévről és pótolják, ami hiányzik, mások az iskola által kiadott listával érkeznek. A korábbi években keresettebbek voltak a színes borítójú füzetek, idén inkább a hagyományosak iránt van kereslet a kisdiákok között. A nagyobbak jobban szeretik a színes, vastagabb, erősebb kivitelű füzeteket. Az általános iskola első osztályába indulóknak szinte minden iskolába még mindig be kell szerezniük a színes korongot, mérőszalagot és hasonló, ma már retrónak mondható tanszereket. A korábbi években oly divatos füzettartó mappákat inkább csak a kis füzetekhez vásárolják és többnyire csak alsó tagozaton, a könyvekhez pedig már kevésbé keresik – mondta Kocsis Mária. 

Darvalics Luca ötödik osztályba készül, az iskolatáska kiválasztásában segít neki Csom Ágnes eladó
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában