Nemzetközi földtudományi elismerés a tanúhegyeknek

Nyolcvan nemzet és tizenhat nemzetközi szervezet több mint hétszáz szakértője vett részt ebben a globális kezdeményezésben, amely megerősíti a földtani örökség IUGS általi elismerését. Az IUGS Második 100 földtani örökségi helyszínének bejelentése megszilárdítja azt a globális kezdeményezést, amely az első 100 bejelentésével kezdődött az IUGS 60. évfordulós rendezvényén, 2022‐ben Zumaiában (Baszkföld, Spanyolország). 

Az IUGS által vezetett együttműködési program fő célja, hogy a földtudományok szempontjából alapvető fontosságú helyszíneket a legmagasabb szintű elismerésben részesítse. Az IUGS Második 100 földtani örökségi listája az első 100‐hoz hasonlóan azért kapja meg az IUGS elismerését, mert a legnagyobb tudományos értéket képviselik: ezek a világ legjobb példái a geológiai jellemzők és folyamatok bemutatásának. A második 100 helyszín elismerése és láthatóvá tétele az IUGS által további megbecsülésükhöz, oktatási helyszínként való felhasználásukhoz és – ami a legfontosabb – megőrzésükhöz vezethet. A második 100 helyszín – melyek 53 országban találhatóak és kilenc tudományágat képviselnek – végleges kiválasztását az IUGS végrehajtó bizottsága 2024. február 21‐én hagyta jóvá. 

A Bakony–Balaton-felvidék térségében találjuk Európa egyik legsűrűbb vulkáni mezőjét: a 8 és 2,5 millió évvel ezelőtti időszakban (a késő miocéntól a pleisztocénig) mintegy 50 vulkán működött itt. A több mint 1000 Celsius-fokos kőzetolvadék (magma) a földkéreg repedésein keresztül érte el a felszínt (innentől már láváról beszélünk). Mivel a magma a felszín felé haladva a mélyben találkozott a középidei karbonátos kőzetekben (mészkő, dolomit), illetve az akkorra már a területről visszahúzódott egykori Pannon-tó folyóvízi-tavi üledékeiben (homok, agyag, kőzetliszt) tározódó vízzel, általában heves gőzrobbanásokkal vette kezdetét a vulkáni aktivitás: ezt freatomagmás robbanásos vulkánosságnak hívjuk (ennek „motorja” tehát a magma-víz kölcsönhatás). Többnyire úgynevezett maar-diatréma szerkezetek, illetve azok széles és mély krátere körül tufagyűrűk alakultak ki. Számos helyen alakultak ki a krátereken belül salakkúpok, lávafolyások és egyes esetekben lávatavak is. Ez a vulkánosság monogenetikus jellegű volt, tehát az aktivitás többnyire „egy menetben” megtörtént. A Tapolcai-medence vulkánjai a 4,5 és 3 millió évvel ezelőtti időszakban működtek (pliocén-pleisztocén), majd az erózió jellegzetes vulkáni dombokat (tanúhegyeket) hozott létre: ezek tetejének szintje ahhoz a – maihoz képest magasabban fekvő – ősfelszínhez közeli, amelyen ezek a vulkánok évmilliókkal ezelőtt kitörtek.

Geomorfológiai inverzió („fordított tájkép/domborzat”) akkor alakul ki, amikor a felszín szelektív lepusztulása során idővel a kiemelkedések mélyedésekké vagy a mélyedések térszíni kiemelkedésekké alakulnak. A Tapolcai-medence esetében az utóbbi történt: a kitörési központok közelében – a későbbi szél- és vízerózióval szemben ellenállóbb – vulkáni képződmények kerültek a felszínre, míg az egykori pannon síkság laza üledékfelszíne lepusztult (ezt a folyamatot ráadásul a terület lassú emelkedése is segítette), és mára fokozatosan kialakult a Tapolcai-medence tanúhegyekkel ékesített, emblematikus tája. Fontos hangsúlyozni, hogy tanúhegyeink nem az egykori vulkáni felszínformákat, hanem azok gyakran gyökerükig lepusztult maradványait, roncsait jelenítik meg! A Földön gyakoriak a fordított domborzati viszonyok, de az egykor lávával feltöltött, szorosan egymás mellett elhelyezkedő freatomagmás vulkánokból álló felszínformák ritkák. Az IUGS ezt a különleges geomorfológiai (felszínalaktani) értéket ismerte el a jellegzetes földtani örökségek listájára történő felvétellel. 

A Németh Károly professzorral közösen írt cikk alapján az összefoglalót készítette Korbély Barnabás, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Természetmegőrzési Osztály Bakony–Balaton Geopark Csoportjának vezetője.