Új kenyér

2024.08.22. 16:00

Méltó módon ünnepeltek Berhidán

A város központjában ünnepelték az ezeréves államalapítást a település lakói. Az emlékezés Budai Lászlónak, a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtár intézményvezetőjének ünnepi beszédével kezdődött augusztus 20-án délelőtt. Az ünneplés Mészáros János Elek magánénekes hazafias dalaival folytatódott, Dusicza Ferenc református lelkész megáldotta az új kenyeret, majd Pergő Magit polgármester megszegte és kóstolót kínált a jelenlévőknek – olvashatjuk a berhidaihirek oldalon.

Benkő Péter

Budai László beszédében Szent István kimagasló teljesítményét hangsúlyozta, melyre múltunk és jelenünk épül, ebből sarjad jövőnk. – Ő az első és egyetlen magyar uralkodó, aki példamutató módon vitt véghez olyan állam- és nemzetépítést, melyben a magyarságot képes volt a keresztény Európába integrálni. Életműve hatalmas teljesítmény, az általa teremtett politikai, gazdasági, szellemi keret több mint ezer éve biztosítja a magyarság túlélését, ennek köszönve népünk minden történelmi vész ellenére megállta a helyét – szögezte le, majd utalt rá, a mai korhoz kell igazítani a Szent István által megteremtett keresztény magyar állam eszméjét és gyakorlatát. E gondolatokkal indult az ünneplés.

Hazafias dalokkal emelte az ünneplés fényét Mészáros János Elek
Hazafias dalokkal emelte az ünnep fényét Mészáros János Elek
Fotó: Bálint-Ábrahám Edit

Párhuzamok korunkkal és a példakép – az ünneplés során erről is szó esett

– A kihívások közepette, amikor globalizációról, gazdasági válságról, társadalmi feszültségekről beszélünk, különösen fontosak a történelmi példák és a saját példaképek. Szent István személye ezer éve ilyen példakép, emlékeztet bennünket, hogy a jövőbe úgy kell tekintenünk, hogy azt csak saját múltunkra építve tudjuk megtenni – vont párhuzamot Budai László. Az ünnepség Mészáros János Elek magánénekes szívet-lelket megindító, hitet és reményt serkentő, hazafias műsorával folytatódott. Az előadónak csodálatos hangjával és az alkalomhoz illő dalválogatásával sikerült elvarázsolni és magával ragadni az ünneplő közönséget.

Dusicza Ferenc megáldotta, Pergő Margit megszegte az új kenyeret
Dusicza Ferenc megáldotta, Pergő Margit megszegte az új kenyeret
Fotó: Bálint-Ábrahám Edit

Az új kenyeret Dusicza Ferenc református lelkész áldotta meg, emlékezve arra, hogy egykoron édesanyja is mindig előbb keresztet vetett a frissen sült cipóra, mielőtt megszegte és szétosztotta volna azt a családnak. A megáldott új kenyeret Pergő Margit polgármester szegte meg, majd a berhidai népdalkörök műsora kíséretében, az idén learatott búzából készült cipóból mindenkinek kóstolót kínált, jelképezve, hogy Isten gondviselésének köszönhetően idén is meglesz a mindennapi kenyerünk. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában