Fejlesztés

2024.08.16. 17:30

Megújul a Kriptongyár tetőszerkezete

A világ első kriptongyára felújításának második ütemét tekintették meg a szakemberek augusztus 16-án az épület bejárásán. A Csingervölgy városrészben lévő egykori gyárépületet már tavaly az Európa Kulturális Fővárosa programba is bekapcsolták, számos, nagy népszerűségnek örvendő rendezvény résztvevői keresték fel azt. Az épület a felújítást követően multikulturális élményközpontként működik.

Tisler Anna

A kriptongyár előtt Fonyódi Mariann, Varga Andrea és Schwartz Béla Fotó: Gyarmati László

Köszöntőjében Schwartz Béla polgármester elmondta, hogy kulturális rendezvények és a fiatal korosztálynak szóló programok is helyet kapnak az épületben, amelynek kialakításáért köszönetet mondott Fonyódi Mariann-nak, az MCXVI Építész Iroda vezetőjének. 

A gyár belseje Fotó: Gyarmati László

Fonyódi Mariann tájékoztatójában  kijelentette, hogy Ajkán a kriptongyár fontos ipari örökség, amelynek kitüntetett szerepe van. A helybéliek nagy része érzelmileg is kötődik ahhoz, amit megtapasztalhattunk a tavalyi retró bányásznapon. A felújítás tervezésekor a polgármester kérte, olyan helyet alakítsanak ki, ahova szívesen járnak az emberek. Váljon élettel teli örökséggé, amely rendezvényeket, kiállításokat fogad be, ahol a fiatalabb korosztályok is jól érzik magukat. Így adott volt a cél_ az ipari karakter megőrzése, az épület megtisztítása, használhatóvá tétele mellett olyan elemekkel egészítsék ki, amelyek a használatot segítik. 

A szakemberek kérték az épület leendő használói, rendezvényszervezők, művészek, civilek véleményét is. Az első ütemben többek között a padlózatot cserélték ki. Nagy szerepe van a lépcsőnek, ami használati tárgy, de lehet színpad és nézőtér rendezvényeken. 

A jelenleg folyó második ütem leglényegesebb része a tető lecserélése; sokáig gondolkodtak azon, meg lehet-e azt menteni. Végül a csere mellett döntöttek, ugyanis a tető erősen megrongálódótt. A leszedését követően megbizonyosodtak arról, hogy jól döntöttek. Az épület működéséhez megfelelő körülmények biztosításának fontos része a beázás megszüntetése, a hőszigetelés, a megfelelő hőmérséklet. 

Varga Andrea, a múzeumokat működtető Csingervölgy Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette, hogy Ajkának számos egyedi értéke van, amely az országból és a határon túlról érkező látogatók számára is érdekes. 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában