Színes programok

2024.08.28. 08:59

Hagyományőrző hittantábor

Hat településről érkezett hatvan táborozó hittanos gyermek tölthetett egy hetet a badacsonytomaji plébániához tartozó közösségi házakban.

Tóth B. Zsuzsa

Hatvan gyermek tölthetett egy hetet a hittan táborban

Fotó: a szervezők

Amint azt Papp-Szarka Emőke hitoktatótól megtudtuk, a tavalyi évhez hasonlóan az idén is több iskolából érkeztek a táborba hittanos gyerekek, Badacsonytomajról, Szigligetről, Balatonedericsről, Révfülöpről, Zánkáról, és Balatoncsicsóból is. 

Az öt nap alatt idén is számos programon vehettek részt. Az első nap az ismerkedésről szólt, a tábornyitó szentmisét Bedy Imre atya celebrálta, a zeneiskolás hittanosok gitárral kísérték lelkesen, sokszor tapssal a szóló énekeket.
Másnap ügyességi játékokkal és kézműves foglalkozásokon foglalhatták el magukat a résztvevők, majd a vacsorát követően Imre atya vezetésével esti túrára indultak. A Badacsony-hegy oldalán, új, keresztúti stációk, állomások mellett vitt fel az útjuk, minden stációnál gyertyát gyújtottak. A túra végén a Szent István kápolnához érkeztek, ahol a betegekért imádkoztak. A harmadik napon a Tatai Sándor Általános Iskolában ebédeltek, majd elindultak Alsópáhokra a Bobo Fun Parkba, ahol ügyességi-, virtuális- és erőt igénylő játékokkal tették próbára magukat. Imre atya maga is részt vett a programon és bátorította a táborozók apraját-nagyját. Emlékezetes marad a gyerekek számára a Balatonfüredre, a Krisztus Király templomba tett látogatás, Európa védőszentje, Szent Benedek napján. Megismerkedtek a templom történetével a kezdetektől-napjainkig. A nagy hőségben a Bergmann cukrászdában fagyiztak, hazatérve pedig Szabó Tibor András tanár tartott előadást a csillagászatról, bolygókról, világűrről naplemente után. A hatalmas távcsővel megnézhették a gyerekek a Hold krátereit is. 

Az utolsó nap délelőttjén a mindszentkállai idősek otthonát látogatták meg, kedves kis műsorral érkeztek vendéglátóikhoz, az intézményben lakó 24 idős nagy örömmel fogadta a táborozókat.
Az otthonnal szomszédos Mindenszentek templomba ugyancsak ellátogattak a hittanosok, ott együtt énekeltek, imádkoztak és kérték családjaikért, a világ békéjéért Isten segítségét és közben járását. A tábort záró szentmisét követően nagyváradi segítőik szarvas pörköltet főztek bográcsban, vacsorára a táborozók a szüleit is meghívta Imre atya. A szervezők köszönik Kerner Erzsébet, Takács Mária, Papp-Szarka Emőke hitoktató, és a Bodó testvérek segítségét, Nagy Éva Erzsébetnek a kézműveskedést, Bedy Imre atyának, Aradiné Erika hitoktatónak a szervezést. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában