Színpompás fesztivál

2024.08.20. 10:30

Finom ételek, kitűnő italok, remek programok a parton: Alsóörsön egész évben szezon van

Harmincadik alkalommal nyárbúcsúztató és vendégmarasztaló fesztivált rendez az önkormányzat valamennyi korosztálynak szóló, gazdag programsorozattal Alsóörsön, a partnál lévő Sirály parkban augusztus 16-20. között, amit méltatott megnyitójában Kontrát Károly országgyűlési képviselő és Hebling Zsolt polgármester is.

Kovács Erika

A kitűnő hangulatú fesztivált méltatta megnyitójában Kontrát Károly országgyűlési képviselő (jobbra) és Hebling Zsolt polgármester is

Fotó: önkormányzat/Ács Krisztián

− Kezdettől az a cél, hogy tartalmas programokat kínáljunk augusztus 20-a előtt is, hogy maradjanak a vendégek Alsóörsön, illetve a Balatonnál, mely 20-a után is gyönyörű, és egyebek mellett úszásra, kikapcsolódásra kiválóan alkalmas, érvelt Hebling Zsolt polgármester a rendezvény mellett. Üdvözölte, hogy a gazdag programok révén találkoznak a helyi lakosok, az üdülőtulajdonosok, valamint a vendégek. Köszönettel szólt arról, hogy részt vesznek a rendezvényen a partnertelepülések képviselői is.

Elismeréssel beszélt a rendezvényről Hebling Róza, a polgármester lánya és Kálmán Csaba lelkipásztor, akik minden nap felkeresték a parkot, ahol fergeteges hangulat fogadta őket; kitűnő ételek mellett ismert előadóktól kitűnő muzsikát hallgattak.

A fesztivál hatalmas érdeklődés mellett dobszó mellett látványos felvonulással kezdődött, majd neves előadók lépnek fel a parkban lévő színpadon, mások mellett a Sakk Matt Company, Takáts Tamás, Koós Réka, Pál Dénes és Király Viktor énekesek. A fesztivál minden napját utcabállal zárják a szervezők. A hagyományos rendezvény a kultúra, a sport és a Mészáros András vezette Grill Király jóvoltából rendkívül színvonalas gasztronómia és kitűnő balatoni borok jegyében zajlik augusztus 20-ig, kedd estig, amikor tűzijátékkal zárják a színpompás fesztivált.

Fotó: Kovács Erika
Fotó: Kovács Erika

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában