A ferencesek legnagyobb ünnepe kapcsán

Porciunkula az az olaszországi Assisiben lévő kis kápolna, mely számára a rendalapító azt kérte a római pápától, hogy aki oda belép, ugyanazokat a kegyelmeket nyerje el, mint amiket a Római Szent Egyház a Szentföld és Róma szakrális helyein biztosított. Később a katolikus egyház ezt a kiváltságot kiterjesztette e napra minden egyes ferences templomra és plébániára. 

A Pápa városi ferences templom környéke a „pápai Tabán”. Ekképp forgott a régi pápaiak szóhasználatában, és így él az enyémben is. Nemhiába, hiszen a „pápai Tabánnak” nevezett városrészben, a Barát utcában lakott néhai nagyanyám is. Így aztán sok emlék fűz ide gyerekkoromból, különösen az egykori ferences barátok templomához. A „pápai Tabán” mindmáig az egyik kedvenc városrészem. Idősebb polgártársaim még talán emlékezhetnek rá – én sajnos nem, mert akkor még nem éltem –, de családi, ismerősi elbeszélésekből jól tudom, hogy a „pápai Tabánnak” becézett városnegyedben, a templom körül rendezték meg hajdanán a környék leghíresebb búcsúját, a Porciunkula-búcsút, vagy pápai népnyelvesen, a „porciumkulai-búcsút”. A hagyomány szerint minden esztendő augusztus 2-án vagy az azt követő vasárnapon sátorerdő ölelte körbe a pápai barátok templomát, de sátrakkal, búcsúsokkal népesült be a szomszédos Korvin utca is. 

„A búcsún kirakodtak a bábosmesterek, akik a mézből készült csemegék mellett árusítottak gyertyákat és viasz offereket is, amelyeket a búcsúsok a templom oltárára helyeztek. A búcsún szerezték be a kegytárgyakat, rózsafüzéreket, szentek szobrait otthonaik díszítésére, valamint vallásos ponyvatermékeket, ima- és énekeskönyveket vásárolhattak az emberek. A ferences templom, illetve a ferences rend legnagyobb ünnepén összegyűlt sokaság a sátorsort járva ajándéktárgyakhoz, konfekciótermékekhez, lábbelifélékhez is hozzájuthatott...” – írja a vármegyei művelődéstörténész, Ács Anna a pápai „porciumkulai-búcsúról”.

Milyen kedves lehetne, ha ennek a szép, régi hagyománynak az emlékére a jövőben évről évre augusztus elején, például pápai Tabáni forgatag vagy Barát utcai forgatag, esetleg Kígyó utcai forgatag néven helyi, környékbeli kézművesek, vállalkozók, amatőr alkotók és művészek bevonásával egy egynapos, a régi pápai „porciumkulai-búcsúhoz” hasonló sátras, utcai kulturális programot lehetne rendezni. Ebbe akár a Fellner udvart is be lehetne kapcsolni (például ott állhatna egy színpad Somogyváry Gyula író Freißberger fölmenőinek valamikori lakóháza mellett). A templom oldalában lévő első világháborús relief pedig szűkebb pátriánk központi első világháborús mementójának számít, annak megújítása is fontos volna, ott is lehetne évente ugyanekkor méltó főhajtásokat tartani. 

Végül érdekességként Mezei Zsolt főkönyvtáros Pápai templomok című kötete (2001) nyomán: eredetileg a pápai ferences templom főoltárától balra eső falrészen függött az alapítók fogadalmi képe, melynek helyén ma egy 20. századi falfestmény látható, mely egy itteni csodálatos gyógyulásnak állít emléket. A régi, ferences házi krónika tanúsága szerint 1715 körül, a templom Szent Antal-oltáránál történt az eset. Egy katona, egy bizonyos Veinberger Mihály lezuhant a lováról és a lábait törte. Álmot látott, mely szerint, ha itt, a pápai ferenceseknél meggyónja bűneit, és a Szent Antal-oltárnál magához veszi Krisztus testét, akkor meg fog gyógyulni. A feltételeket teljesítve valóban meggyógyult, saját lábain hagyta el a templomot. Máig őrzi az emlékezet. 

Kerecsényi Zoltán, a pápai Petőfi Városbarát Egylet ügyvivője