Holokauszt-emlékünnepség

2024.07.08. 20:00

„A később most van”

A címben olvasható idézet Marianna D. Birnbaum magyar származású irodalom- és kultúrtörténésztől származik, ez volt a mottója annak a megemlékezésnek, melyet a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület szervezett. A holokauszt mintegy 3500 pápai és Pápa környéki áldozata előtt a zsinagógában hajtottak fejet.

Haraszti Gábor

A holokauszt hatmillió európai zsidó szisztematikus, államilag megtervezett és irányított üldöztetése és meggyilkolása volt, amelyet a náci német rezsim és szövetségesei, valamint kollaboránsai hajtottak végre.

Fotó: Haraszti Gábor/Napló

Az áldozatok emlékére szervezett emlékünnepségen elsőként Schmidt Orsolya, a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket.

– „A később most van” – Egyesületünk ezt a mondatot kapta útravalóul néhány hete Marianna Birnbaumtól egy könyvbemutatón. Mert elérkeztünk a mosthoz, a később már nem halogatható. Beszélni, cselekedni most kell. Ez nem a csend időszaka, hanem az egymás felé fordulásé, a tanításé, a párbeszédé, a találkozásoké. Ne csak hallgassunk, hanem hallgattassunk is meg, hogy ne kelljen újra fejünket lehajtva, szavak nélkül, némán, oszlopokban menetelni a pusztulás felé. Álljunk meg, nézzünk egymás szemébe, és ha kell, hittel, szavakkal, példamutató tettekkel védjük meg magunkat, a hagyományt, a tudást – húzta alá az elnök.

Kurucz Ákos rabbi (képünkön) nagyapja naplójából olvasott fel megdöbbentő részleteket
Kurucz Ákos rabbi (képünkön) nagyapja naplójából olvasott fel megdöbbentő részleteket
Fotó: Haraszti Gábor

Kötelességünk az emlékezés

Kurucz Ákos rabbi nagyapja munkaszolgálatos naplójából olvasott fel felkavaró részleteket, majd arról beszélt, hogy az antiszemitizmushoz három állomáson keresztül jutottunk el.

– Az első stádium, amikor nem engedték meg a zsidóknak, hogy a vallásukat gyakorolják, majd azt, hogy köztünk éljenek, végül pedig azt nem, hogy éljenek. Mindez háromfajta embertípus kialakuláshoz vezetett: az egyik buzgón tevékenykedett az emberek kirekesztésében és megölésében, a másik mentette, bújtatta és segítette az üldözötteket, mindkét csoportból nagyon kevés volt, a legnagyobb többség csak némán nézte, hogy mi történik, ezeken az embereken felbátorodva a kisebbség, az első csoport végre tudta hajtani a szörnyűségeket. Az emlékezés mellett az a kötelességünk, hogy úgy neveljük gyerekeinket, hogy ne elviseljék a különbségeket, hanem tanulják meg azt, hogy ez egy olyan érték, mely előre visz, közös kincsünk – mutatott rá a rabbi.

Fotó: Haraszti Gábor/Napló

A megemlékezésen Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és Áldozó Tamás polgármester is részt vett. Az emlékünnepségen Csatlós Tamás, Farkas Petra és Glassl Dominik működött közre. Az ünnepi program végén a jelenlevők elhelyezték az emlékezés köveit a Tóra-olvasó emelvényen, a bimán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában