Nagyszerű város

2024.07.01. 18:21

Helytörténeti séta a városvédőkkel Várpalotán

Helytörténeti sétát szervezett a Várpalotai Városszépítő és -védő Egyesület. A résztvevők a település belvárosában felállított helytörténeti táblákhoz látogattak el, ahol Budai László, a városi könyvtár vezetője és Buzási István nyugalmazott bányamérnök beszéltek Várpalota történelmi és épített örökségéről, valamint az adott városrész korabeli bányászéletéről.

Szabó Péter Dániel

A Várpalotai Bányász Kórus tagjai is énekeltek a nyáresti sétán

Fotó: Szabó Péter Dániel

A csoport a Thury-vár mögött kezdte a sétát, ahol elsőként az egykori Rejcsúr történetét ismerhették meg. Megtudhatták egyebek mellett azt is, hogy a név a német Reitschule, vagyis lovarda szóból származik, ami feltehetően a Zichy-családnak a vár északi részén építtetett lovasiskolájára utal. A következő állomás a Thury-vár előtt található Mária-kút és a szoborcsoport volt, ahol többek között elhangzott: a barokk alkotást vélhetően Thomas Walch kőfaragómester készítette 1733-ban. Központi alakja Szűz Mária, mellette Nepomuki Szent János és Szent Flórián szobra áll. A helytörténeti séta érintette emellett a Gárdonyi Géza utca, illetve a Béke utca sarkánál lévő táblákat is, ahol további érdekes adalékokkal szolgált Várpalota történelmi és épített örökségéről Budai László, valamint a korabeli bányászéletről személyes emlékein keresztül Buzási István. 

– Várpalota egy nagyszerű város, amelynek szép története van. Ezt hivatott bemutatni a programunk, amelyre minden korosztályt nagy szeretettel várunk. A fiatalokat is, akikhez egyébként iskolai keretek között is próbálunk eljutni, hiszen több alkalommal is rendhagyó helytörténeti órákat tartottunk a várpalotai oktatási intézményekben – mondta el lapunknak Juhosné Vavró Zsuzsanna, a Várpalotai Városszépítő és -védő Egyesület elnöke. 

A belvárosi sétán a Várpalotai Bányász Kórus tagjainak előadásában egy csokor bányászdal is felcsendült, kiváló hangulatot adva ezzel az estének. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában