Voks 2024

2024.06.18. 20:00

Átvették megbízólevelüket a vármegye új irányítói (képgaléria)

A Veszprém Vármegyei Önkormányzat közgyűlésébe megválasztott képviselők is átvették megbízólevelüket kedden a Vármegyeháza Szent István termében.

Juhász-Léhi István

A most megválasztott képviselők októbertől gyakorolják jogaikat

Fotó: Fülöp Ildikó

Imre László vármegyei jegyző köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta: a mostani választás a korábbi voksolásokhoz képest az eltérő jogszabályoknak megfelelően történt, ami azt jelenti, hogy a megválasztott képviselők jogaikat gyakorolni, illetve kötelességeiket teljesíteni majd október elseje után tudják. 

Horváth Klaudia, a Veszprém Vármegyei Területi Választási Bizottság képviseletében ismertette a június 9-én lezajlott választás tekintetében a Vármegyei Önkormányzat, a Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Német Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselőinek névsorát, akik mandátumuk kapcsán ünnepélyesen átvehették megbízóleveleiket.

Mint az ismeretes, a Veszprém Vármegyei Önkormányzatban 11 mandátumot szerzett a Fidesz–KDNP (Polgárdy Imre, Campanari-Talabér Márta, Varga Dávid, Tábori Ferenc, Lasztovicza Máté, Pál-Gyarmati Katalin, Fülöp Zoltán Lajos, Áldozó Tamás, Kis Virág, Végh László, Horváth Krisztián), két mandátumot a DK (Grőber Attila, Sibak András), szintén kettőt a Mi Hazánk (Gergelics Ádám, Marton Sándor) és a Momentum (Kocsor Gábor Mihály, Székely Zoltán Péter). 

A német nemzetiségi önkormányzat 7 mandátumot szerzett, így 7 tagból álló testületként kezdheti meg működését. A vármegyei roma területi nemzetiségi önkormányzat eredménye úgy alakult, hogy a Cigány Közösségek Szövetsége 4, míg a Roma Integrációért Szövetség 3 mandátumot szerzett.  
Horváth Klaudia gratulált a megválasztott képviselőknek, és azt kívánta nekik, hogy a vállalásukat a következő esztendőkben a vármegye fejlődését szem előtt tartva tudják megvalósítani. A megbízólevelek átadása után és a pezsgős koccintást követően egy közös fotóra is összeálltak a képviselők.  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában