2024.05.03. 11:00
Majális sólyi módra – jótékonysággal összekötve
Meglepően sokan látogattak ki a sólyi sportpályára május elsején. A helyi önkormányzat és a Sólyi Sportegyesület Kispályás Labdarúgó Szakosztálya majálist szervezett a helyi lakosok részére.
A majális programjai között szerepelt korosztályok közötti foci, a gyermekeknek többféle ügyességi verseny, bográcsfőzés és lángossütés. Az önkormányzat részéről Fülöp Erdős Alexandra, a művelődési ház vezetője, valamint Gőbölös Gergő, a kispályás labdarúgó szakosztály vezetője, vállalt kiemelkedő közösségi szerepet a nap folyamán.
– Az időjárás kegyes volt, a hangulat is fokozatosan emelkedett, s közben tudomásunkra jutott, hogy redőnyöket kívánnak cserélni a Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola Veszprém Vármegye épületében. Úgy gondoltuk, hogy a sportegyesületen keresztül egy gyűjtés keretében segíteni szeretnénk ebben – mondta el Gőbölös Gergő a kérdésünkre, hozzátéve, felajánlók bőven akadtak, és az önkéntesen felajánlott összeget teljes egészében átadták erre a hasznos célra.
Késő délután már csak néhány gyermekes család maradt kint a pályán, valamint a focisták járták be a teljes területet, és összeszedték a szemetet. Újabb összefogás!
– A visszajelzések alapján jól sikerült a sólyi majális, mely több generáció együttes részvételével zajlott. Új ismeretségek köttettek, a régiek pedig megerősödtek. Megfogalmazódott, hogy szükség van az ilyen szabadtéri rendezvényekre, hiszen óriási közösségépítő erejük van – tudtuk meg Kaptur József polgármestertől.