A holokausztra emlékeztek Tapolcán

A hirtelen érkezett rossz időjárás miatt a korábban tervezett emlékséta és koszorúzás, mécsesgyújtás helyett szervezte a Tapolcai Értékmegőrző Egyesület a vészkorszakot bemutató előadást, amelyre megtelt emlékezőkkel az Ózsinagóga. Az egyesület elnöke, Neszler Imre Attila köszöntőjében gratulált a Batsányi János Gimnázium aznap nyílt, a zsidóság hétköznapjait bemutató kiállításhoz, majd, mint mondta, ez a nap nem örömteli a magyar zsidóság számára, 80 éve ezen a napon kezdték el gettósítani és deportálni zsidó származású honfitársakat.   

Az alelnök Vidosa Károlyné a Tapolcáról és környékéről elhurcolt honfitársaira, köztük felmenőire emlékezett. – 1944. május harmadikán megkezdődött a Tapolcai és Balatonfüredi járások zsidó lakosságának gettóba gyűjtése 854 fővel. Júniusban 744 sárga csillagos zsidó vallású állampolgárt hajtottak a vasútállomásra, ott bevagonírozták őket és Zalaegerszegre kerültek gyűjtőtáborba. Egy hónap múlva folytatták útjukat, 15 napon át utaztak étlen, szomjan, mire augusztus nyolcadikán megérkeztek Auschwitzba. Sokan útközben meghaltak, a célba érve a rossz állapotban levőket és a kisgyerekeket elgázosították, a többieket munkára fogták. Sokan végelgyengülésben haltak meg, mikor felszabadult a tábor. Tapolcára 112-en jöttek haza, itthon szembesültek azzal, hogy se család, se otthon nem maradt számukra. Nulláról építették fel újra az életüket, de összetartottak, ahogy a szüleim is, akiket nagyon fiatal korukban deportáltak. A túlélők emlékkövet állítottak az izraelita temetőben az elhunytak tiszteletére és a ravatalozóban márványtábla őrzi nevüket – emlékezett Vidosa Károlyné. 

Hangodi László főmuzeológus emlékezett beszédében a helyi zsidóság érdemeire. Úgy fogalmazott, hogy szerepük meghatározó volt, elvitathatatlan érdemeik eredménye többek között, hogy az utolsó békeévek idejére esett Tapolca fénykora. – A vészkorszak fizikai értelemben tüntette el Tapolca zsidó lakosságának jelentős részét. A városképi arculat, szépség ma is nekik köszönhető, a szép homlokzatok közül csak négy nem az ő érdemük. A tapolcai zsidóság több mint két évszázados históriájának része az 1944-45-ös évek tragédiája. Több erőszakhullám vetett árnyékot a békés életre, 1944 májusában pedig már az ott élőket kiköltöztetve két gettót készítettek elő a zsidóságnak a Csányi utca és az Iskola utca területén. Előbbibe 539, utóbbiba 205 személyt zsúfoltak össze a városból és a környék falvaiból. Többek között a zalahalápi Rózsa, a monostorapáti Barna, a kapolcsi Kertész, a badacsonytomaji Szlovák és Weisz, a monoszlói Grósz család két gyermekével, Kővágóörsről 82-en, szigligeti, balatonedericsi és lesencetomaji zsidó családok. Ötvenkilós csomaggal, váltás ruhával, ülőkével, élelmiszerrel érkezhettek. Az épületek egy-egy helyiségében akár hat személyt is elhelyeztek, elzárva az ott elhelyezetteket a külvilágtól. Ma már semmi sem emlékeztet az utcákban a hajdani gettókra, de néhány éve még éltek a városban ennek az időszaknak az eleven tanúi – mondta az előadó. 

Beszélt arról, hogy június 19-én a csendőrség előzetes bejelentés nélkül rontott rá az ott élőkre és terelte őket a vagonokba. Zalaegerszegen a mártírsorsra szánt 744 lélek a téglagyárban kapott szállást és július ötödikéig ott töltötték az időt borzasztó körülmények között, kínzások, vallatások közepette. Lessner Ida tudott csak kijuttatni egy üzenetet a drótkerítésen egyetlen sorral: "Ez itt Dante infernója". Háromnapos vasúti szállítással jutottak Birkenauba, ahol a mártírok jelentős részének élete a gázkamrában véget ért. Akik túlélték, gyógytáborokban lábadoztak fél évig, csak aztán tértek haza. Semmijük nem volt már, később sokan hazát váltottak. 

Végül N. Horváth Erzsébet író, történész saját, a helyi zsidósághoz kapcsolódó emlékeit idézte fel az eseményen, majd a résztvevők koszorúzással zárták a megemlékezést.