Elmerültünk a veszprémi hulladékudvar rejtelmeiben

A bejáratnál állunk. Veszprém, Kistó utca 8. Ez a térségi hulladékudvar címe. Czaun János, a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. (VHK) ügyvezetője vár minket, hogy körbenézhessünk bent.

Miközben pillanatokkal később a telephelyen sétálunk, meséli, hogy tavaly július elseje előtt huszonhét településről lehetett ide behozni a hulladékot, de a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. ezen változtatott, és azóta az egész országból bárki, aki magyarországi lakcímmel rendelkezik, jöhet. Legyen szó elektronikai, zöldhulladékról vagy bármilyen lomról. Az építési, bontási hulladék nem ide kerül, de harmincnál többfajta hulladékot fogadnak és gyűjtenek.

Czaun János mutatja, hogy az első megálló a portán van. Megnézik az autón, hogy ne legyen a hulladékban olyan, ami nem ide való, eligazítják az érkezőket. Hauzler László hulladékudvari koordinátor mutatja is, hogy jobbra kanyarodva már ott is van a hulladékudvar, ahol egy hídmérlegen megmérik a járműnek vagy a szerelvénynek a súlyát. Kifelé ugyanúgy, és a kettő különbözete adja meg azt, mit hagyott itt a vendég.

Nyilván nem homogén a hulladék, amit szoktak hozni, hiszen van, aki hoz mondjuk egy mikrót meg zöldhulladékot is, esetleg egy kanapét. Ez egy klasszikus példa. Ilyenkor külön-külön lemérik a cuccot, mert nagyon szigorú elszámolásuk van. Czaun János hozzáteszi, ha a gumiabroncsot nézzük, egyszerű a képlet, évente egy háztartás hatot hozhat be. Ezt három nap délelőtt, három nap pedig délután tehetjük meg, illetve szombaton is. László elárulja, a lomból és az elektronikából van a legnagyobb forgalmuk, például még mindig rengeteg régi típusú, képcsöves tévé is érkezik. Öt évvel ezelőtt nagyon nagy mennyiségben fakeretes tévéket hoztak be, de manapság már sík képernyős televíziók is vannak. Elhangzik, ha kikopnak a képcsöves tévék, az egy virágkor lesz – legalábbis itt, Hauzler Lászlóéknak –, aki elárulja, hogy a legnehezebb tévéjük, amit ide behoztak, 73 kiló volt.

Az ügyvezető kiemeli: mindenki saját maga pakol, de természetesen egy nyugdíjas bácsinak vagy egy hölgynek segítenek. Azt is megtudjuk, vállalkozásokkal vannak szerződésben, és a tévék mind anyagukban hasznosulnak, azaz, a műanyagból műanyag, a fémből fém lesz, és újra valamilyen elektronikai felszerelés. Akadnak persze érdekes sztorik is: például, hogy behoztak egykor egy Munkácsy Color tévét, ami olyan állapotban volt, hogy egy múzeumi szakember elkérte. Olyan gyönyörű volt, hogy kiállítási tárgy lett belőle.

Miközben ezen hümmögünk, fotóriporter kolléganőnk elemében van. Szó szerint, hiszen ezernyi elemet fényképez. Külön gyűjtik a lítiumelemeket, az akkumulátort, a fénycsöveket és a fagyállót is, de műanyag vödrök, edények, lábasok is „befigyelnek”. Odébb olajospalackok, festékesdobozok, mindenféle hordó.

Lassan vége a túrának, s Czaun János a veszprémieket dicséri. Mint mondja, a lakók többsége szereti a tiszta környezetet, várost, s ezért hajlandó tenni is. A hulladékudvar kihasználtsága példás. Átlag napi 40-50 beszállítás van, ami sok, de kollégái felkészülten várják az embereket. JLI