A múmia és a Szeretetszédelgő

Január 9.

Ha az ember már hetek óta küzd a vírusok valamelyikével, annak nehéz a jó oldalát nézni. Egyet azért találtam. Néha, amikor már nagyon nem megy semmi más, hosszú idő óta először újra engedélyezett egy kis délutáni heverészés a tévé előtt, azzal a reménnyel, hogy hamarosan jön egy kis áldott belealvás, persze szigorúan az első köhögőrohamig, de az is valami. A minap, amikor így esett, a gondosan felépített terv második része gyorsan dugába dőlt. 

Az éjszakai álmatlanság következményeként a készülék az egyre karakteresebb M5 kulturális csatornán maradt, ahol éppen kezdődött A múmia közbeszól című, 1967-ben készült magyar film. Elég kevés restanciám maradt az ötvenes, hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek magyar filmgyártásából és művészetéből, de Oláh Gábor játékfilmje valahogy kimaradt. Annak ellenére, hogy a dokumentumfilmjei közül többet is láttam. Nekifutottam (feküdtem) hát a pótlásnak. A film műfaját nem egyszerű meghatározni. Kalandfilm, kémfilm, vígjáték? Miként a cselekményt felvázolni sem könnyű. Talán maradhatunk annyiban, hogy adott egy, az emberiséget megmenteni hivatott magyar találmány, amelyért kémek hada folytat ádáz harcot földön, vízen, levegőben. Igen ám, de a A múmia közbeszól csupán néhány percig látszik megfelelni egy rendes zsánerfilm szabályainak, aztán elszabadul a pokol. Innentől olyan, mintha a kocsma, ahol a forgatókönyvet írták, idő előtt bezárt volna, és attól kezdve senki nem tudja, hogy jön vagy megy, illetve, hogy ki kivel van. És kezdetét veszi a felhőtlen szórakozás. A kockás táskák ide-oda cipelése Rejtő Jenő-i magasságokba és mélységekbe emelkedik, de egyéb utalások is színesítik a nyitott néző széles jókedvét. A felénél már olyan a film, mint ha a charentoni elmegyógyintézet összes lakóját egyszerre engedték volna ki egy hosszú hétvégére. Felsejlik egy kis James Bond-paródia, a néha rajtaütésszerűen megjelenő Citroen a Fantomas-filmek világát idézi, és megesküszöm, hogy még Jean Marais híres nevetését is hallani véltem néhány másodpercig. Ezen a ponton eldől (legalábbis számomra, mert azért erősen megoszlanak a vélemények), hogy ez a film zseniális, messze megelőzte a korát, az alvásnak pedig végképp lőttek. Na és hát a szereplők… A kor színe-java, a teljesség igénye nélkül, Ruttkai Éva (mindjárt kettős szerepben, akár Peter Sellers), Major Tamás, Avar István, Kiss Manyi, Mensáros László, Márkus László (aki konkrétan úgy néz ki, mint egy punk), Bujtor István. És amikor már úgy éreznénk, hogy azért szorult némi kímélet az alkotókba, akkor tekeredik még egyet a történet, a halott harmadszor is feltámad, és felcsendül Gonda János és Darvas Ferenc arczsibbasztó zenéje. A dadaisták vörösre tapsolták volna a tenyerüket.

Január 10.

Hogy melyik a legjobb Sziámi-lemez, azt egy ekkora életművel kapcsolatban nem is igazán érdemes feszegetni. De hogy a legutóbbi, a Szeretetszédelgő a legszebb, az (számomra, nekem) bizonyos. Vélhetően a címadó dal miatt is, ami megérintős, eltalálós, olyan ritka darab, aminél azt érezheti az ember, hogy na jó, ezzel sem kell már foglalkozni, megírták helyettem, tökéletesen. Kicsinyke diszkrét krákogás, esetleg néhány csepp gondosan rejtegetett bús férfikönny, oszt jó estét. Müller Péter Sziámi egyébként is a legkedvesebb költő-dalszövegíróim közé tartozik, és most világszinten gondolom ezt (és itt most el is mélázom és egyben tűnődöm azon, hogy vajon Bob Dylan mit írt volna róla A modern dal filozófiája című esszékötetében), Kirschner Péter pedig a kedvenc gitárosaim közé, de ez most tényleg egy szépen kivitelezett egymásra találás is. Az albumon tizennyolc felvétel található, köztük öt frissített újrakiadás. Kevesebb a közéleti közelítés, több a közérzeti, a személyes. A Szeretetszédelgőről például MPSZ azt mondja, „saját magam ellen írtam. Ideje volt szeretettel magam ellen fordulni”. Na ja, itt mindennek több felülete, rétege van, mindenki hámozhatja kedvére a hagymát és viheti belőle a saját értelmezését, a szövegek szokásos virtuozitása mellett ismét szembeötlő a ritmusuk és a játék a nyelvvel. A Péterek fáradhatatlannak tűnnek, és a zenekar is egyben van. A zenészek érzik, hogy miben fontos szereplők. A címadó szám valószínűleg pillanatok alatt bevonul a koncertek legnagyobb slágerei közé, de ez nem jelenti azt, hogy egyszámos lemezről beszélnénk, sőt. Minél több hallgatás, annál jobb.