Bálok, fürdői hétköznapok, társas események a Balatonnál a 19. században

Klasszikus példája a tavi társas eseményeknek a füredi Anna-bál, amelynek gyökerei a reformkorra nyúlnak vissza. A füredi Anna-bál kapcsán ide kívánkozik annak a Szentgyörgyi Horváth családnak a bemutatása, kinek nyári lakóhelye fontos találkozásoknak és egyéb társas eseményeknek is otthont adott. Szentgyörgyi Horváth Zsigmond (1737-1808) idején kezdődtek meg a család nagy építkezései: a budai Horváth-kert és a füredi Horváth-ház kivitelezése. A balatonfüredi, copf stílusú Horváth-ház 1795 és 1798 között épült meg, Trimel Ferenc tervei alapján. A Horváth-háznak 1801-ben már igen neves vendége akadt, József nádor személyében. Szentgyörgyi Horváth Zsigmond halálát követően a ház fiai kezelésébe került. Ekkoriban tartották meg az első Anna-bált, a reformkor kezdetekor, 1825-ben. Szentgyörgyi Horváth Fülöp János (1777-1841) nejét hívták Borsodi és Katymári Latinovits Annának (1783-1862), innen eredhetett a bál elnevezése. Leányuk a Krisztina (1805-1827) nevet (teljes neve: Mária Krisztina Julianna Erzsébet Konstancia) viselte, de az utókor gyakran keverte a bál és a leány nevét. A füredi Horváth-ház a magyar reformkor idején az ismert politikusok, közéleti személyek szálláshelye lett, mindaddig, amíg el nem készült a füredi Nagyvendéglő. A háznak – a házigazdák kiterjedt társadalmi kapcsolatainak köszönhetően – oly neves vendégei voltak, mint Berzsenyi Dániel, Garay János, Vécsey Ernő, Noszlopy Gáspár, Vörösmarty Mihály, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc. Sőt mi több, itt írta meg Kossuth Lajos 1842-ben azt – a gőzhajózás elindítása kapcsán már idézett – híres fürdőlevelét, mely a füredi társadalmi és korabeli életnek egyik kiváló történeti forrása lett. 

A füredi Horváth-ház 1834-ben egy tűzvészben – állítólag éppen az Anna-bálra való készülődés miatt – leégett, majd 1835-re már újraépült és 105 szobás szállóként nyílt meg. 1838 júliusában ismét illusztris látogatót jegyeztek fel. József nádor fiával, Istvánnal szállt meg az impozáns épületben. 1845-ben egy színes tudósítás látott napvilágot, amely részletesen leírta a balatonfüredi fürdővendégek mindennapjait. Mivel a Balatonban való fürdőzés ekkoriban még nem vált divattá, ezért az egyes fürdőhelyeknek színes programokat kellett biztosítani. A fürdői napok az ébresztőzenével kezdődtek reggel hatkor, ezt követően a vendégek a savanyúkút forrásához siettek. Reggel kilenckor a sétatér elnémult, délután ötig. Ez idő alatt volt, aki a balatoni fürdőbe ment, akadtak, akik kávéházban üldögéltek vagy szobájukban pihentek. Délidőben a közéttermeket inkább a férfiak látogatták, s estefelé kezdődtek a táncestélyek, vacsorák. A mulatságok általában a fürdőtelepek Kurszalonjaiban zajlottak. Központi helyszínként tartották nyilván a fürdői zenepavilonokat is, ahol általában híres cigányzenekarok játszottak. Rosszabb idő esetén a közeli várakat, tanúhegyeket látogathatták meg a fürdővendégek, de kedvelt úti célnak számítottak már ekkoriban a badacsonyi borospincék is. Nagy előrelépés volt, hogy 1831 júliusában Füreden megnyílt a Dunántúl első kőszínháza. A későbbiekben a nagyobb fürdőtelepeken – például Siófok – nyári színházak működtek. A fürdői kulturált szórakozás irányadói az ún. vigalmi bizottságok lettek, amelyek neves tagjai programjavaslataikkal gondoskodtak a megfelelő szórakozási lehetőségekről. Az első világháború éveit követően egyre szélesedett a tavi szórakozási formák tárháza. Sorra nyíltak a neves kaszinók, elsőként Balatonföldváron (1903), Füreden és Lellén. 

Kovács Emőke