Nem az emberrel, hanem az energiaforrásokkal kellene takarékoskodnunk

Ötven éve figyeli és kutatja a világban bekövetkező változásokat Kerekes Sándor közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa, az oktatási intézmény Környezettudományi Intézetének alapítója. Mint mondja, az évtizedek során sok jó, hasznos dolog is történt. A hetvenes években még rendszeres hír volt a savas eső okozta erdőpusztulás, de azóta megszűnt a lignitégetés, a robbanómotorok katalizátort kaptak és betiltották a freont, így eltűntek az ózonréteg legnagyobb ellenségei is. Javulást hozott, hogy nem lehet már a szennyvizet tisztítatlanul az élővizekbe engedni. A példák azt mutatják, a javulás oka nem feltétlenül a pénz, hanem a technológiai fejlődés is. A fejlett világ lakói azonban még ma sem érzékelik, hogy a jelenlegi túlfogyasztás nem folytatható, ezért nem a tudatosság, a belátás kényszeríti rá őket a változtatásokra. 

Nem szeretnek dugóban ülni, ezért hajlanak a közösségi fogyasztásra: autót bérelnek, amelyik jóval olcsóbb, mint a saját fenntartású, és akkor használják, amikor szükségük van rá. Tehát nem azért veszik igénybe, mert a közösségi autóhasználat kevésbé környezetszennyező, hanem mert ettől az életszínvonaluk nem csökken, magyarázza a szakember. Márpedig a húsz évig az utcán álló, parkolóhelyet foglaló autónak nagyobb a környezetterhelése, mint ha taxival vagy bérelt autóval utaznánk. 

Mivel a szakszervezetek által kikényszerített magasabb munkabérek miatt drágábbak lettek a szolgáltatások, elterjedt a csináld magad mozgalom. Az emberek maguk festik ki a lakásukat, olcsóbban, de sokkal rosszabb minőségben, mint a szakember, és ezzel nagyobb környezeti kárt okoznak. A maradék festék és a még használható, de már feleslegessé vált ecset ugyanis a szemétben landol. Kávéfőzőgépet veszünk, amit naponta kétszer használunk, pedig a kávézóban működő gép jóval gazdaságosabban üzemel, és a kávézó szolgáltatása a gazdaság működését is segíti. Hatalmas és felesleges nappalikat építünk, edényeket, háztartási gépeket vásárolunk, amelyeket évente jó, ha egyszer-kétszer veszünk elő. Hangosan szidunk, pazarlással és felelőtlenséggel vádolunk mindent és mindenkit, közben a szomszédba is GPS-szel megyünk, mert nem látjuk, nem is érdekel bennünket, mekkora annak az energiaigénye. Egy házi mozinak, mondja Kerekes Sándor, nagyobb a karbonlábnyoma, mint egy indiai repülőútnak. Egy irodaház energiafogyasztása nagyobb, mint egy vaskohóé. Nem a szűkös erőforrásokkal takarékoskodunk, hanem az emberrel, miközben abból tízévenként egymilliárddal több lesz a Földön. Pedig nem azzal kellene. Az unatkozó ember vandál lesz, az éhes kenyeret lop. Munkát kellene neki adni, hogy érezze a hasznát a közösségben. Aki a helyi termékeket veszi, nemcsak a környezetet védi, hanem azt is bizonyítja, hogy akár drágábban is, de fontos neki a környezetében lévő gazdaság működése. Az pedig nem belátás, hanem ténykérdés, hogy a nagyobb munkamegosztás eredményezi a nagyobb GDP-t.

A fenntartható fejlődés nem azt jelenti, hogy nem kell fejlődni, mondja Kerekes. A húszas években a lágymányosi mocsarat Klebelsberg Kunó le akarta csapolni, hogy a Műegyetem arrafelé tudjon terjeszkedni. Folyt a vita, és majdnem száz évet kellett várni, hogy a miniszter víziója megvalósuljon. Ma ezen a területen áll a magyar természettudományi és műszaki szakképzés központja, a Science Center, a történet tehát happy enddel végződött. Most az a tendencia, hogy meg kell ölni minden változást, pedig nem az a jó környezetvédelem, ha nem csinálunk semmit, hanem ha látjuk a tévedést, tudunk változtatni, módosítani. A jövő vízió nélkül nem létezik, és azért harcolni kell.

A kérdésre, a kényszer szülte belátás és takarékosság, ha nem is elegendő, de legalább némi megkönnyebbülést hoz-e a kizsigerelt Földnek, azt a választ kapjuk: a pénzhiány rákényszeríti ugyan az embereket a változtatásra, de nem elegendő, ha hiányzik mögüle a belátás. Az emberek csak akkor jöttek rá, hogy érdemes megcsináltatni a csöpögő csapot, amikor fizetni kellett az ivóvízért. A covid-lezárások idején megtakarított pénzt most elköltik, kérdés, mire. Nem csökkent a kereslet, csak időben eltolódott. Ma nálunk még mindig megmosolyogják, ha valaki becsomagoltatja az étteremben a megmaradt ételt, Németországban már ez a legtermészetesebb. 

Élhet-e a remény, hogy a fejlett társadalmakban élő emberek nemcsak külső kényszerűségből, hanem belátásból is tesznek azért, hogy a Föld ne menjen tönkre, kérdeztük. A helyzet nem jó, mondja Kerekes, de reménykednünk kell, hogy a történelem során rendre érkezett olyan fényesebb generáció, amelyik a világ javát szolgálta. A háborúkat soha nem a katonák, hanem a gazdasági erők robbantják ki. A most folyó háborúkra már többet költöttek el, mint amennyi pénzre a klímaváltozás megállítására szükség lenne. A dolgok összefüggenek. A világon működő nagy nyugdíjalapok pénze a legkörnyezetpusztítóbb ipari vállalatok részvényeiben van. Ha ezek összeomlanak, összeomlik a nyugdíj- és egészségbiztosítás is. A gazdaság tehát jelenleg nagyobb úr, mint a józan ész. Mégis reménykednünk kell abban, hogy nem azoknak lesz igazuk, akik világvégét vizionálnak. 

Hanthy Kinga