Julia szenvedélyes élete

November 21.
Régi adósságát törlesztette a magyarországi könyvkiadás. Azt hiszem, ez a sablon ilyenkor. Megjelent ugyanis Julia Child korszakos szakácskönyve, A francia konyha művészete. Társszerzők Louisette Bertholle és Simone Beck. A mű 1961-ben jelent meg először, hogy aztán világszerte milliók főzéshez való viszonyát változtassa meg. Ezt állítani egyáltalán nem túlzás. A szerző már rég nincs közöttünk, viszont örökre nyomot hagyott a gasztronómia iránt szenvedélyes érdeklődést tanúsítók népes táborában, legyen szó profi séfekről vagy lelkes amatőrökről. 

Utóbbiakhoz itthon elég későn jutott el a híre, holott ő volt az egyik első ,,televíziós szakács” is. Igaz akkor, amikor nálunk még tv sem nagyon volt, nem hogy főzőműsor. Élete kész regény volt, vagy inkább film, magam is akkor kaptam fel először a fejemet vele kapcsolatban, amikor elém került a Julie és Julia című felettébb szórakoztató mozi, a csudálatos Meryl Streeppel a főszerepben. Elég késői találkozás, de ez van. Julia Child Julia McWilliams néven látta meg a napvilágot, 1912-ben, Kaliforniában és ugyanabban az államban halt 2004-ben, de közben azért történt néhány kaland. A középiskola és a főiskola elvégzése után reklámokkal foglalkozott, majd kitört a második világháború és jelentkezett a hadseregbe. Különös ok miatt nem vették fel, ugyanis, 188 centi magasra nőtt. Így aztán az Office of Strategic Servicesnél került alkalmazásba, először mint gépíró, majd szigorúan titkos kutatóként. Megjárta Kínát és Srí Lankát (akkoriban Ceylon), ott ismerkedett meg későbbi férjével, Paul Childdal. Egy darabig Amerikában éltek, majd Franciaországba költöztek, ahol Julia élete egycsapásra megváltozott. Rögtön az első vacsoránál. Osztriga és bor volt a menü. 

Beiratkozott egy neves főzőiskolába, mesterszakácsoktól tanult és belépett egy női főzőklubba. Ott találkozott Simone Beckkel és Louisette Bertholle-lal, akik éppen egy francia szakácskönyvet írtak amerikaiak számára és azt javasolták Childnak, szálljon be ő is. Beszállt. De még mindig csak 1951-et írunk, a hölgyek főzőiskolát nyitottak egyikük párizsi konyhájában, a Child házaspár pedig közben utazgatással töltötte a maradék időt, mielőtt visszaköltöztek volna az Államokba. Ahol Julia franciáról angolra fordította a recepteket, valamint praktikus észrevételekkel gazdagította azokat. Kezdett körvonalazódni a dolog. A szerzők szerződést kötöttek egy kiadóval, de az elég hamar vissza is lépett, miután azon vélekedésének adott hangot, hogy a mű inkább emlékeztet egy enciklopédiára, mint szakácskönyvre. Nos ebben van is valami, több mint hétszáz oldalról beszélünk és ezen belül is nem csupán receptek felsorolásáról. Ennek ellenére, sőt éppen ezért a visszavonulásuk hatalmas mellényúlásnak tekinthető. Van ilyen, a Beatlest is kirúgták annak idején azzal, hogy kit érdekel ez a csörömpölés. 

A francia konyha művészete végül 1961-ben jelent meg és azonnal bestseller lett, valamint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a konyhák ne fessenek úgy, mint a borogyinói csatatér közvetlenül az ütközet lefújása után. Módszerek, technológiák, ábrák segítsége, ezek voltak a nagy újítások, a kezdők imádták, a kritikusok a tenyerükön hordozták. És aztán következett még csak a televíziós karrier. Miután meghívták egy műsorba, ahol összedobott egy rendes omlettet, rögtön kapott egy önálló műsort. A nézők imádták a nem mindennapi külsejű, colos, különös hangú nőt és a kritikai elismerés sem váratott magára sokáig. A francia főszakács kapta az első olyan Emmy-díjat, amit oktatóműsornak ítéltek oda. Amik ezután következtek egy lenyűgöző pályafutás során, azokat sorolhatnánk napestig. Julia Child ikonná vált, de persze ahogyan az ilyen esetekben lenni szokott, a kákabélűek őt is megtalálták, például a vaj és tejföl használat miatt. Néha leállt velük vitatkozni, de szerencsére megingathatatlan volt. És már évtizedekkel ezelőtt látta a jövőt, azaz a mostani jelent, amikor a ,,anatikus félelem az ételtől” a hatalom átvételére készül. ,,Mindenki túlreagálja a dolgot. Ha az ételtől való félelem folytatódik, az a gasztronómia halála lesz az Egyesült Államokban. Szerencsére a franciák nem szenvednek ettől a hisztériától. Élveznünk kell az ételeket. Az életben ez a legnagyszerűbb élvezet.”