Madáreleségből madáreleség lett

Tavasszal a kertben szanaszét, még az udvart borító térkő fugái között is apró növénykék dugták ki első leveleiket. Az etetőt látogató madarak potyogtatták el a napraforgó magot, amely most új életre kelt. Nem kellett sokáig várnom, és abból az egyetlen pici magból egy nyolc aranytányért ringató, terebélyes növény fejlődött. Mint egy királynő, úgy állt a kertben. Aranysárga virágaival a méhecskéket hívta, csalogatta. És ők látogatták is szorgosan. Egyetlen rovar sem tudott ellenállni szépségének. Reggelente volt a legvidámabb. Szeretem, ha már a reggeliző asztalnál velünk van a Napló. Ahogy a napilap, úgy ez a hétköznapi és mégis különleges növény is részese lett a reggeleimnek. Aztán eljött nap, amikor sárga szirmait ráhajtotta tányérja szélére, az addig büszkén, mindig a Nap felé forduló fejét lekókasztotta. Beteljesülésre kínálta magjait a Napnak. Ezután már azt figyeltem, hogy mikor érnek be a magok feketére. A nyolc tányér mindegyike több száz magot rejtett. Begyűjtöm, és jó lesz újra madáreleségnek, gondoltam én. Ám hamarosan kiderült, hogy az én kis kosztosaim (cinke, rozsdafarkú, tengelic, veréb) ezt egész másképp gondolják! 

Egyik reggel, amikor szokásos reggeli körutamat jártam, megdöbbenve láttam, hogy a legnagyobb tányér fele üres. Hiába kerestem a földön, nem volt kipotyogva egyetlen mag sem. Másnap reggel óvatosabban közelítettem. Jöttömre röppentek fel a kis tolvajok a lakmározásból, és települtek át a szomszédos bokrokra. Eszük ágában sem volt megvárni, amíg beérik a mag feketére és megkeményedik. Kemény munka azt feltörni, így sokkal könnyebben jutnak hozzá a tápláló eleséghez. A lábon álló növényből ették meg az összes magot. Itt véget ért a kis napraforgómag vándorútja. Madáreleségből újra madáreleség lett! 

Kelemen Margit/Balatonfüred