Lehetetlen küldetés teljesítve

A földkerekség barlangjait régóta járó Mark Dickey szeptember 2-án egy – magyar részvétellel zajlott – nemzetközi expedíció közben lett rosszul a dél-törökországi Torosz-hegység Morca-barlangjában, feltáró kutatás során, mintegy 1120 méteres mélységben. A felfedezőút vezetőjének állapotát 1040 méteren stabilizálták, de a gyomra bélrendszeri vérzése ezután sem csillapodott, képtelen volt arra, hogy saját erejéből elhagyja a föld alatti táborhelyüket. A történésekre leggyorsabban a magyar egészségügyi csapat reagált, de innentől hallgassuk a 44 esztendős Piri Attilát, aki gyermekként egy természetjáró táborban ismerkedett meg az akkor még alapfokú, amatőr barlangászattal, majd különböző tanfolyamok elvégzését követően ma már rendszeresen indul feltárásokra, kutatóexpedíciókra a szabadidejében. – A Magyar Barlangi Mentőszolgálattal (BMSZ) szorosan együttműködő Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat tagjaként kaptuk a riasztást, hogy mi történt Törökországban, ahová két nap múlva, hétfőn érkeztünk meg. A súlyos állapotba került kutatóhoz a kontinensen leggyorsabban a BMSZ szakorvosa, Zádor Zsófia tudott elindulni, mi odalent az első csapattal karöltve őt kísértük, biztosítottuk és tehermentesítettük, támogattuk abban, hogy a saját teendőire figyelhessen. Nagyon komoly szervezőmunkára volt szükség ahhoz, hogy a magyar küldöttség egy része a riasztástól számított 36 órán belül ott lehessen a betegnél, így egy sátorban elkezdődhessen az ellátása. Mi a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálattól a – „szakmánkban” csak Modorként ismert – barátommal utaztam ki, míg Bárdos Gyula a harmadik „hullám” tagjaként érkezett ki. Mire kiértünk, a felszíni bázist már elkezdték kialakítani, hamarosan álltak a sátrak, a mobil központ, majd még hétfőn éjjel, a repülőtérről terepjárók vittek bennünket a táborhelyre, ami az ottani ország harmadik legmélyebb barlangjától ötpercnyi sétára volt. Az ilyenkor szokásos adminisztrációt követően elindultunk lefelé a zsákjainkkal, amikben hálózsákok és személyes felszerelések mellett természetesen volt étel és ital – így levesporok és kávék –, de a csomagjaink jelentős részét egészségügyi felszerelések képezték. Később más külföldi mentőcsapatok is jöttek a helyszínre, három nap múlva például további húsz magyar barlangászt „köszönthettünk” – idézte fel Piri Attila. Végül összesen közel kétszázan segítették a munkát: a török szervezetek mellett magyar, horvát, olasz, bolgár, lengyel, román és amerikai csapatok is részt vettek a mentésben.

Piri Attiláék előzetesen keveset tudtak a már említett barlangról, arról csupán egy egyszerű térképet kaptak. Úgy tíz órájukba került, mire eljutottak az 1040 méteren felállított ellátóközponthoz, ahol addigra transzfúzióval stabilizálták a bajbajutott, a vérhiánytól felettébb sápadt kutató állapotát, aki később gyógyszereket is kapott. Alighanem a vérátömlesztés tartotta életben addig, hogy segítséggel ki tudjon jönni a barlangból. – Én összesen hat napot töltöttem lent. A társaimmal igyekeztünk minél komfortosabb helyet kialakítani magunknak és másoknak, hogy a föld alatti pihenéssel minél kevesebb gondunk legyen. A vékony vásznú sátrainkat a sziklákhoz rögzítettük, a polifoam matracaink pedig arról gondoskodtak, hogy a köves talaj ne legyen annyira kemény fekhelyünk. Nem volt egyszerű dolgunk, mert csak elvétve akadtak vízszintes részek, a járatok hol kitágultak, hol beszűkültek, gyakran csak bujkáltunk a nagy kőtömbök között. Volt, ahol ereszkedtünk – vagy épp a visszautunk során másztunk – egy szál kötélen, közel száz méteres aknákban. A járatrendszer rendkívül változatos volt, néha felfelé haladtunk, aztán hirtelen lefelé, majd balra és megint jobbra. És mindehhez alig négyfokos hőmérséklet párosult, ezért akkor is mozogtunk, helyben jártunk, mikor nem kellett, nehogy megfázzunk. A harmadik naptól magyar részről ketten maradtunk a betegnél, akkor még két bolgár volt velünk a rögtönzött menedékhelyünkön, majd mikor megérkeztek az olasz barlangászok, leváltottak minket, így Zádor doktornővel elindultunk a felszín irányába. A többiekkel közösen mi magyarok is segédkeztünk Mark hordágyon történő felhozatalában, biztosítottuk az útját. Hogy a barlangban – a tábortól egészen a kijáratig – könnyebben közlekedhessünk, rögzítési pontokat szereltünk fel, de építettünk bonyolult kötélrendszert is, és volt olyan is, hogy különböző módon tágítottunk járatokat a hordágy biztonságosabb szállításához. A felső ötszáz méter kiépítésében oroszlánrészt vállalt a „harmadik hullám” csapata, mi 180 méteres mélységtől a bejárati akna aljáig szállítottuk a beteget. Persze az út így is mindenkinek hosszú és kimerítő volt, roppant nehéz körülmények között haladtunk a szűk folyosókban. Közben folyamatosan kommunikáltunk a felfelé tartó többi mentőegységgel. Az akció a riasztástól számítva összesen kilenc napig tartott, a kutatót több mint 58 óra megfeszített munkával sikerült a felszínre hozni, ahol az egészségügyi sátornál azonnal különböző vizsgálatokat végeztek el rajta. Versenyt futottunk az idővel, de szerencsére sikerrel jártunk – mondta el Piri Attila.

Mint megtudtuk: a barlangi mentőszolgálatok legfőbb feladata az, hogy a barlangokban, vagy más nehezen megközelíthető helyeken bajba jutott, vagy megsérült embereknek segítséget nyújtson, és őket biztonságos helyre szállítsa. A Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat kiemelten közhasznú, közfeladatot ellátó társadalmi szervezet, tagjaik térítésmentesen végzik a munkájukat: mint önkéntesek a szabadidejükben dolgoznak. Szerencsére Piri Attiláéknak ritkán kell extrém baleseti helyekre vonulniuk.

– Mikor elindultunk lefelé a barlangban, az első akna aljánál, egy kőnél elrejtettem egy magyar sört, amit visszafelé felvettem, hogy a felszínre érve meglephessem vele a többieket – jegyezte meg Piri Attila, aki a nem mindennapi mentőakcióban a társaihoz hasonlóan páratlan teljesítményt nyújtott, megmutatta, hogy extrém mélységbe is képes lejutni és ott másoknak segíteni. Ez volt a legmélyebben végrehajtott sikeres barlangi mentőakció, amiben a maga módján ő is segítette az orvos kíséretét és biztosítását egy súlyos, életveszélyes állapotba került beteg megmentésében. Ám mindenki elhiheti, a barlangászok nem ilyen, vagy hasonló hírnévre vágynak, inkább újabb kalandos helyek felfedezéséről szőnek álmokat. Hiszen a természet alkotta méretes üregek különlegességeket hordoznak magukban: a felfedezői csodás látványban gyönyörködhetnek, olyan fantasztikus képződményekre bukkanhatnak, amelyek életre szóló élményekkel gazdagítják őket.