Újabb több millió éves puhatestűek kerültek elő

– A MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának geológiai kutatásai között több évtizede kiemelet feladatnak számít a késő miocén korú pannon-tavi puhatestűek vizsgálata, keresése. Az elmúlt húsz év során több tucat lelőhelyről több ezer pannóniai korú ősmaradvánnyal gazdagítottuk a gyűjteményt, de ezek többsége „csak” 6-9 millió éves. Azt gondoljuk, hogy a Bakonyban, a Lőrenthey-féle „Peremartoni erdő” feltárásból származhattak a legidősebb pannon-tavi puhaestűek, de ezt nem tudtuk eddig bizonyítani, mert a lelőhely mibenlétét homály fedte – kezdte tájékoztatását Katona Lajos Tamás, a zirci múzeum geológiai gyűjteményének vezetője. A szakember magyarázata szerint a „Peremartoni erdő” lelőhelyről Lőrenthey Imre földtudós adott egy rövid leírást és fajlistát, ami a Balaton-monográfiában is megjelent. A munkából kiderült, hogy az általa meghatározott 26 fajra nem ő lelt rá feltárás során, hanem Kormos Tivadar egyetemi gyakornoktól kapta azokat, aki részben a felszínről, részben pedig azokból a gödrökből gyűjtötte a leleteket össze, amikből a meszes agyagot fejtették. 

– A cikkben közölt leírás alapján mi nem találtuk meg a lelőhely pontos helyét – folytatta az egyre érdekesebbé váló tudományos, fordulatos történetet a geológus, aki néhány éve egy rendezvényen találkozott szakmatársával, Tóth Kálmánnal, aki felajánlotta, hogy megmutatja Lőrenthey elfeledett lelőhelyét, és odaadja a nála levő késő miocén korú ősmaradványokat is, amiket korábban gyűjtött. Néhány nap múlva kimentek együtt a terepre, Öskü közelébe, ahol a felszínen azonnal meglátták azokat az egy-négy centiméteres csigaházakat, amikkel a közgyűjteményekben találkozhatunk. Idén augusztusban pedig lehetősége nyílt arra a múzeumnak, hogy munkagép segítségével feltárja a területen található pannon-tavi üledékeket. Annak érdekében, hogy minél részletesebben be tudják gyűjteni az ősmaradványokat, két kutatóárkot készítettek a terület tulajdonosának hozzájárulásával.
A terepmunkák során nemcsak az ősmaradványokat gyűjtik be, hanem vizsgálják az üledékes rétegsort, például, hogy hány réteget tudnak elkülöníteni, és azt is, hogy melyik rétegből származnak a héjak. Elengedhetetlen a képi és a szöveges dokumentáció, hiszen a későbbiekben a tudományos közleményekben ezekkel tudunk hivatkozni egy-egy földtani érdekességre, problémára. A rétegsor felvétele után következik a nagy mennyiségű üledék begyűjtése, rétegenként legalább három-négy húsosládányit visznek a múzeumba, ott később kerül sor a leiszapolásra. Arra számít Katona Tamás Lajos, hogy további kettő-öt milliméteres puhatestűek házai, teknői bukkannak elő. Ezek segítségével még pontosabban meg lehet határozni az egykori tó élővilágát. Ez több hónapig is eltart majd, aztán következnek a fajmeghatározások és a tudományos közlések. 

– Az eddigi tapasztalatok alapján úgy gondoljuk, hogy a mostani feltárás nagyon gazdag, és eddig még alig ismert puhatestű-faunát tartalmaz, aminek a segítségével a Pannon-tónak egy újabb kirakósát tudjuk a helyére tenni. A Magyar Természettudományi Múzeumnak mindig feltett szándéka volt a kutatók munkájának és eredményeinek bemutatása, népszerűsítése, ezért szerveztünk egy nyílt napot a terepen. A foglalkozáson röviden bemutattuk az érdeklődőknek, hogy mikor létezett a Pannon-tó, milyen lehetett az akkori környezet a Bakonyban, mit vizsgálunk egy feltárás során. Az idelátogatók sokféle puhatestű-ősmaradványt gyűjtöttek, amikből néhányat a múzeum gyűjteményében fogunk elhelyezni – sorolta a főmuzeológus. 

Természetesen szeretnénk folytatni lapunkban a témát, a feldolgozás során is tájékoztatást kérünk a kutatásvezetőtől, az eredményekről.