Nyaralás a Balatonnál

2023.07.05. 10:00

Erdélyi fiatalok táboroznak Csopakon

Erdélyi diákokat látogatott meg a csopaki üdülőfaluban Polgárdy Imre, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Vörösmarty Éva, a vármegyei közgyűlés alelnöke, valamint Horváth Ernő, a Veszprém Vármegyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

Napló

Az erdélyi fiatalok a környék nevezetességeit is felkeresték Fotó: Veszprém Vármegyei Önkormányzat

A Veszprém Vármegyei Önkormányzat arról tájékoztatta lapunkat, hogy az iskolások és kísérőik hétfőn érkeztek Kovászna megyéből a Balatonhoz, közülük többen most járnak először a magyar tengernél. A vármegyei önkormányzat jóvoltából a táborban nyaralnak a Veszprém Főegyházmegyei Karitász rászoruló diákjai is. A táborozók egy-egy, hasznos ajándékokkal teli hátizsákot is kaptak a megyei vezetőktől.

Kovászna megye és Veszprém vármegye idén ünnepli a testvérmegyei együttműködés 30. évfordulóját. A szoros kapcsolatnak is köszönhető, hogy ebben az évben Veszprém vármegyei hátrányos helyzetű fiatalok is utazhattak Erdélybe. Az anyaországi fiatalok táborozását Kovászna Megye Tanácsa biztosítja, partnerségben a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal és a Vadon Egyesülettel, kiutazásukról pedig a vármegyei önkormányzat és az ifjúsági közalapítvány gondoskodott. A táborozási lehetőségekért Szijártó László, a Veszprém Főegyházmegyei Karitász igazgatója mondott köszönetet, aki kiemelte, hogy a karitász 2017 óta ápol szoros kapcsolatot a vármegyei önkormányzattal.

A fiatalok a tábori programok között megismerkednek a környék nevezetességeivel, ellátogatnak a kislődi kalandparkba, sokat strandolnak, de a héten tartottak számukra rendőrkutyás bemutatót is. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában