Egyre sósabb a Balaton vize

Cholnoky Jenő 1936-ban megjelent Balaton című monográfiájában olvasható: „Hogy a Balaton vizében való fürdésnek a tisztálkodáson kívül van-e valami testedző, vagy ideggyógyító hatása, azt megmondani nem az én dolgom. Arra emlékszem, hogy gyermekkoromban és fiatalember koromban nagyon sokat fürödtem a Balatonban s fürdés után mindég valami kellemes bágyadtságot és egyúttal valami rendkívül érdekes munkavágyat éreztem. (…) egyszóval kétségtelen, hogy az idegekre pihentetően, megnyugtatóan és fölfrissítőleg hat a balatoni fürdő.” 
– A gyógyhatásról szóló legenda máig makacsul tartja magát. A tó környékén két gyógyforrás található, a füredi savanyúvíz és a hévízi termál, de ezeknek nincs kapcsolatuk a Balaton vizével – mondja Vörös Lajos ökológus, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársa. A reformkorban Balatonfüreden csak a savanyúvizet kortyolgatták, a fürdőkultúra később alakult ki. Akkor még esküdtek a hideg víz jótékony hatására, a test és lélek felüdülését remélték tőle. 
– A Balaton vize azért lágy és selymes, mert enyhén lúgos kémhatású – magyarázza a kutató. – A pH-skálán a 7-es víz a semleges, a Balatoné 8,5 pH-értékű. A mi égövünkön és kőzethátterünkben a vizeknek három fő ásványi összetevőjük van: a kalcium, a magnézium és a hidrogén-karbonát. A kalcium és a hidrogén-karbonát a mészkőből, a magnézium a dolomitból oldódik ki. A tóba befolyó vizek sok szén-dioxidot tartalmaznak. Miután a víz a Balaton medrében megáll, az oldott szén-dioxid lassan egyensúlyba kerül a levegőben lévővel, és számos kémiai reakció eredményeként kalcium-karbonát (mészkő) csapódik ki a vízből. A befolyó vízben tehát még a kalcium az uralkodó elem, a Balaton vizében viszont – a kémiai folyamatok eredményeként – már a magnézium. A Zalából és a tavat tápláló vízfolyásokkal érkező vízből évente átlagosan 85 ezer tonna mészkő válik ki a tómederben. Ez az évente akár csak fél milliméterrel vastagodó réteg, amit a köznyelvben iszapnak nevezünk, valójában kalciumból és magnéziumból álló üledékes kőzet, mely egy idő után – de nem a közeljövőben – fel fogja tölteni a tó sekély medrét. 
– Változott-e a víz összetétele, amióta az ember intenzíven használja a tavat? – kérdeztük Vörös Lajostól. 
– A Balaton vizének összetételét a tihanyi intézetben közel száz éve vizsgálják, 1927 óta rendelkezünk róla adatokkal – kapjuk a választ. – Ebből derült ki, hogy a humán hatás következtében dráma van kibontakozóban: az elmúlt fél évszázadban a konyhasó mennyisége a vízben az ötszörösére nőtt. A Balaton vize tehát egyre sósabb, amit ötven év múlva már a fürdőzők is érezni fognak. Egyelőre azonban nem befolyásolja az élvezeti értékét. A sótartalom növekedésében – és itt a nátrium-kloridról, tehát a konyhasóról beszélünk – szerepe van a télen végzett jégmentesítő útszórásoknak éppúgy, mint a parti beépítéseknek. A korrózió az épületekből és burkolatokból a tóba mosódik, továbbá a Balatonban köt ki a mezőgazdasaságban használt káli műtrágya és a háztartások tisztított szennyvize is. Ez utóbbiban, gondoljunk csak a mosogatógépekhez használt vízlágyító sóra, a nátrium-klorid éppúgy megtalálható, mint a vizeletben. Nem magyar jelenségről beszélünk, az északi országokban az intenzív téli útszórások miatt ennél rosszabb a helyzet. 
– A teljes képhez hozzátartozik, hogy nemcsak a nátrium-klorid koncentráció- ja, hanem a többi ásványi összetevő koncentrációja is számottevően (bár eltérő mértékben) nőtt az elmúlt évtizedekben. A múlt század közepéig mondhattuk, hogy a Balaton Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, de mára ez a helyzet megváltozott. A Balaton vize ma már nem édesvíz, hanem a hazai terminológia szerint is „édes-sós átmeneti víz”. A nemzetközileg elfogadott osztályozás szerint édesvízben az összes sótartalom felső határa 500 milligramm literenként, ilyen volt a Balaton vize a huszadik század közepéig, de napjainkban ez az érték megközelíti a 700 mg/litert, és egyelőre ez a növekvő tendencia töretlennek látszik. 

– Megsínyli-e a tó élővilága az egyre sósabb vizet? 
– A vízibolhák és gerinctelenek már megszenvedik – mondja Vörös Lajos. – Ez nem azt jelenti, hogy kihalna a tó, hiszen tudjuk, hogy a természet mindig mindenhez alkalmazkodik. Mindenfajta vízben vannak élőlények. A víztisztaság emberi fogalom. A vízben lévő algák mennyisége a foszfát- és nitrátionok mennyiségétől függ, amiből a halastóban a sok a kívánatos, de ugyanez a fürdésre használt vízben kellemetlen, sőt kizáró ok lehet. Azért kell tisztítani a szenny­vizet, hogy a nitrogén és a foszfor ne kerüljön a tóba, így lesz a víz átlátszóbb és tisztább. A hetvenes-nyolcvanas években rendkívüli algaszaporodás volt a Balatonban, az algák mennyisége háromszorosan túllépte az egészségügyi határértéket. Miután az állam sok milliárdot költött el a szennyvíztisztító hálózat kiépítésére, a Balatonba érkező foszfor mennyisége mára jelentősen csökkent. A Keszthelyi-medencébe a hetvenes-nyolcvanas években a Zalán keresztül évente még 100 tonna foszfor jutott bele, ma évente 20 tonna. Így sikerült jóval az egészségügyi határérték alá csökkenteni a vízben az algák mennyiségét. A szakemberek reménykednek, hogy ez a nyár sem tartogat meglepetéseket. 

HANTHY KINGA