Neves ügyvéd, élsportoló, de leginkább: édesapa

Keszthelyi Csaba ügyvéd, széles baráti körrel, sok ügyféllel, így azután azt is tudni lehet, hogy családfőnek sem utolsó; ha mindenki – gyerek, unoka, dédunoka plusz házastársak – összejön, a „jelenléti íven” ötvennél is többen szerepelnek. Őt kérdeztük, mitől, hogyan lesz valaki jó apa, nagyapa, dédapa. 
– Nagyon fiatalon lettem apa, egy héttel a huszadik születésnapom előtt, 1953 szeptemberében született az első fiam, Csaba. Ma úgy mondják, tervezett gyerek volt. A házasságkötés utáni tizedik hónapban érkezett. Óriási érzés volt, meghatározó élmény. Két hónap múlva bevonultam katonának, 1955-ben szereltem le, majd 1957 márciusában jött a következő fiú, Zoltán. Akkorra már kialakultak bennem az apai érzések – viszont a házasság már vergődött. A következő évben született meg az első lányom, Mária. Mindhármukkal nagyon jó viszonyban voltam és vagyok, annak ellenére, hogy elváltunk. Még abban az évben, a második házasságomba megérkezett Krisztina. Akkor már idősebb voltam, inkább át tudtam élni az örömöt, amit egy gyermek születése jelent. Mindig aktív apuka voltam: felkeltem hozzájuk, fürdettem, pelenkáztam őket, nagyon sok pelenkát mostam. Három év múlva érkezett Judit, majd 1972-ben hét hónapra, koraszülöttként Balázs. Féltő gonddal vigyáztunk rá, én is mindent megtettem, hogy edzett, ép, egészséges ember legyen belőle. Télen mínusz fokokban is kivittem napozni. Rémüldözött a védőnő, de nem fázott meg a kicsi, a saját testemmel melegítettem. Egyébként is kitűnő gyermekorvosokkal voltunk körülvéve. A fali polcnál is tréningeztünk, képes volt a kis karjával kapaszkodva megtartani magát. 

– 1969-től kezdve már Zircen és Veszprémben dolgoztam, a következő évben, iskolakezdés előtt lehoztam a családot Budapestről. A lányok serdülőkorba értek, Balázs ötéves volt, amikor az édesanyjuk váratlanul meghalt. Egyedül maradtam a három gyermekkel. Nehéz volt ellátni a háztartást, például főzni sem tudtam, dolgozni pedig kellett. Rövidesen, minden előzmény nélkül felbukkant az életemben a jelenlegi feleségem. Anna nálunk volt ügyvédjelölt, csinos, helyes teremtés. Eszembe sem jutott, hogy kapcsolat is lehet a találkozásból, de a sors megoldotta a kérdést. Lovakat tartottam akkoriban, tagja voltam a Sportló Tenyésztő Egyesületnek, melynek Hódmezővásárhelyen volt a központja. A feleségem halála után két hónappal jött a meghívó az éves közgyűlésre. Indulás előtt Anna félve megkérdezte, hogy eljöhetne-e velem Szegedre a barátaihoz. Természetesen elvittem, én meg mentem tovább Hódmezővásárhelyre. Másnap hazafelé megálltunk Dunaföldváron vacsorázni. Közömbös dolgokról beszélgettünk, majd jött a villámcsapás, amire 45 év után is tisztán emlékszem. Ránéztem Annára, és azt mondtam: legyen a feleségem! Ő is nagyon meglepődött, de nem mondott azonnal nemet, igaz, hogy igent sem. 
– Elhatároztuk, hogy összeházasodunk, amit sokan nem értettek. Nagy szeretetben 45 éve vagyunk együtt. Ebből a házasságból nagyon hamar, 1978 januárjában jött az első gyerek, Kálmán, 1980 decemberében Kristóf, végül, némi késéssel a lánykának tervezett Dávid 1986 márciusában. Ma már ő is kétgyermekes család­apa. Németországban élnek, sűrűn hazajönnek – mesélte Keszthelyi Csaba. 

– Így alakult. Amint idősebb lettem, egyre inkább értékeltem a szülői pozíciót, ami sokszor viccesen is alakult, például húsz évig hordtam a gyerekeket, unokákat az Egry úti óvodába. Hogy min múlik a gyerekekkel való jó kapcsolat? Kicsi koruk óta érezniük kell, hogy a szülő szereti, a jelenlétük nem teher, hanem öröm. A szülőnek öröme kell hogy legyen az a tudat is, hogy a kis ember belőle van, felelősséggel tartozik érte. Nálunk a jó kapcsolatot az is mélyítette, hogy Anna sajátjaként szereti az összes gyerekemet. Már volt két nagy családi találkozónk; mi ketten, a kilenc gyerek, a tizennyolc unoka, meg a hét déd­unoka, plusz menyek, vejek – elég volt végignézni a csapaton: ők minden az enyémek! Örülök annak, hogy mindegyikükbe belenevelődött a természet, az állatok szeretete, többen lettek jó lovasok. Azt látom, hogy valamiféle példaképnek tekintenek – ami jólesik – az ügyvédi hivatás, a sport és a lovak miatt, de azt remélem, amit igazán sikerült beléjük plántálni, az az összetartó családmodell.