Egy boldog ember Tapolcáról

A Tapolca Városi Sportegyesületet Paréj József alapította 1969-ben, a honvédség égisze alatt, mivel 1963 márciusától hivatásos katonaként a rakétásoknál szolgált. Akkoriban Tapolcára vonult be a Magyar Néphadsereg összes ifjonca, aki tudott sakkozni. Mondhatni, irányított tehetségfejlesztés volt, de mi ezzel a baj? Az biztosan nem, hogy az egyik tiszthelyettes naponta tartott velük edzést, hiszen jöttek az eredmények. Tapolca rengeteget adott a magyar sakkéletnek; ma is elmondható, hogy a magyar élvonalbeli edzői gárda 85–90 százaléka itt tanulta meg a sakkoktatás alapjait. Kérdés az, hogy Paréj József hogyan szeretett bele ebbe a szép szellemi sportba. 
– Édesapám mindig sakkozott egy barátjával, én néztem őket. Kiskunhalason jártam általános iskolába, ahol az igazgató is nagy sakkozó volt, néhányunkat tanított is. Ötödikes koromban megnyertem az iskolai bajnokságot, majd jöttek sorban az eredmények. Egyéni sakkpályafutásomban harminc évvel ezelőtt 2280 volt a legmagasabb FIDE-érték. Mindössze húsz pont hiányzott a nemzetközi mesteri minősítéshez, amit 2300 fölött adtak, de nem tudtam összeegyeztetni a katonai pályafutással. Csapatban NB II.-ben még idén is játszottam, három éve egyetlen partit sem vesztettem. 
Az utánpótlás-nevelés már a fiatal katonatisztnek is fontos volt. – Már 1969–70-ben komolyan foglalkoztunk a fiatalokkal. Mintegy öt évvel ezelőttig toronymagasan szerepelt a tapolcai szakosztály; minden évben, minden korosztályos versenyen nyertünk 2-3 aranyat, 4-5 ezüstöt, legalább tíz érmet. 
Paréj József ma, 84 évesen is dolgozik, naponta 3-3 órában fogadja az utánpótlást, jelenleg tizennégy tanítványa van. Zalahalápon él, egy lánya, két unokája van – ők is lányok. Kisebbik unokája Koltai Anna, akit óvodáskorától tanított sakkozni, sorozatban nyerte az arany-, ezüst- és bronzérmeket, a magyar korosztályos bajnokság élvonalbeli versenyzője volt majd tíz éven keresztül. Kérdésemre, hogy elégedett ember-e, Paréj József így válaszolt: 
– Mindenképpen. Csodálatos feleségem van, aki hatvankét éve elviseli, hogy egész életemet, a katonai pályafutásomat is alárendeltem a sakknak. Többször helyeztek volna magasabb beosztásba, de akkor itt kellett volna hagynom Tapolcát és a sakkot. 2019-ben megkaptam a Tapolca Városért kitüntetést.