Nincsen itt, mert feltámadt

Az evangéliumokban olvasunk Jézus feltámadásáról. Megtanultuk, hallottuk, ismerjük a történetet, mind a négy evangélista leírását. De vajon éljük, hisszük? Van feltámadáshitünk? Valósággá válik-e ez számunkra? Az, hogy Jézus legyőzte a halált, új utat nyitott, életet, örök életet adott számunkra. Amikor úgy érezzük, hogy csupa baj, bánat, szomorúság, fájdalom, betegség, szenvedés, békétlenség, nyugtalanság, háború, családi és munkahelyi terhek, kilátástalanság vesz körül, tudunk-e a feltámadt Krisztusra tekinteni, benne bízni, hinni, reménykedni? Amikor az éjszaka sötétsége nyomaszt, vajon látjuk-e a húsvéthajnali fényt, az elhengerített követ, az üres sírt? Ad-e ez nekünk erőt, bizodalmat?

Pál apostol azt írja a korinthusiaknak, és nekünk: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.” 1 Kor 15,19-20 Akik csak ebben az életben reménykednek, ők a földi életre néznek. De akik a feltámadás reménységében élnek, azok tudják, hogy a halállal nem ér véget az élet, hanem ekkor kezdődik. Jézus Krisztusban van örök életünk, ő hozta el nekünk, halálával megszabadított bennünket bűntől, bajtól, gonosztól. Azért halt meg, hogy nekünk életünk, örök életünk legyen. Megóv bennünket a félelemtől, rettegéstől, bizonytalanságtól. Most is csak rá tekintünk. Ezen a húsvéton is ő ad nekünk reményt, örömöt, békességet. 

Hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! 1 Kor 15,57