Az öregdiákok szerint mindig király volt bélásnak lenni

A bizalom, az empátia, a szeretet rögtön körülvette a mostani igazgatót, Balázsné Györek Zsuzsannát, amikor friss diplomásként az intézménybe került tanítani, és ő ezt adta tovább. Innen pedig úgy jutottak be rendre fiatalok a felsőoktatásba, hogy előtte jól érezték magukat, és leginkább a családias légkörért hálásak utólag, s az egyetemeken is boldogultak. 

Tavaly volt hatvanéves a III. Béla-gimnázium. A jubileumot idén Béla-naphoz kapcsolódóan tartották meg. Akik itt érettségiztek az elmúlt évtizedekben, azokból lett többek közt egyetemi professzor, orvos, kutató, mérnök, pedagógus. Az ünnepség keretében rácsodálkozhattak közelről retró kellékekre, régi sulis szemléltetőeszközökre, térképekre, kitömött madarakra, nejlon iskolaköpenyekre, az igazgatói iroda egykori jellegzetes íróasztalára, üveglapja alá szorított fényképekre. Lámpája, földgömbje, fémfogasa ugyancsak nosztalgiázásra hívott, akárcsak a bélás egyensapka és az írógép billentyűinek hangja.  

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő lapunknak elmondta, Zircnek mekkora előrelépést, mondhatni ugrást jelentett, hogy ezt a középfokú intézményét létrehozták, azzal együtt, hogy eleinte felmenő rendszerben szervezték osztályait. Ugyanis korábban a városban és a környékén élő fiatalok Veszprémbe, Pápára járhattak gimnáziumba. „A III. Bélában eddig mindig jó képességű diákokat tudott oktatni kiváló tantestület. Ugyan nem sokan hallottak erről a gimnáziumról az országban, de tanulói rendre felvételt nyernek felsőoktatási intézményekbe, és a művészeti képzés, ami sajátos védjegye lett, csak bővítette a tanulók kibontakozási lehetőségeit. Jók a továbbtanulási arányai, ugyanakkor a volt tanulók az otthonosságát, a családiasságát dicsérik" – fogalmazott a honatya. Ottó Péter polgármester szintén ezért vett részt a város és lakói életében fontos oktatási intézmény rendezvényén. 

Varga Zoltánnénak első és egyetlen munkahelye volt a III. Béla-gimnázium. Zsóka néninek hívták itt, ahol negyven évig dolgozott. Húga itt érettségizett, három gyermeke szintén, innen mentek egyetemre, orvos, külkereskedő, pedagógus lett belőlük. Zsókának pedig az volt a vágya, hogy tanítson, de ha már nem lehetett tanár, gazdasági szakemberként diákok közt lehetett. Úgy emlékszik, ha bementek hozzá többen gyerekek, félretette feladatait, hogy nekik segíthessen, amiben szerették volna. Úgy érzi, tudta őket támogatni, neki ez volt a fontos. Még táppénzen se volt munkaviszonya alatt, valószínűleg a boldogság, ami eltöltötte mindennapjait, őrizte meg egészségét.

Istenesné Szemmelveisz Anna pedig öregdiákként tért vissza régi iskolájába, hetvenben érettségizett itt. Az iskolaudvart tekintélyesen beárnyékoló nyírfák alatt elmondta, hogy azokat osztálytársaival még ő ültette el egy testnevelésóra keretében. Édesapja pedig társadalmi munkában részt vett a tereprendezésben, amikor épült az iskola mostani székhelye. „Nagyon jó volt bélásnak lenni, a fiatal tantestület tagjai rugalmasak, kedvesek voltak, a tananyagon kívül is sok jóra megtanítottak, praktikus tudást szereztem. Lányosztályba jártam, a D-be, mindegyikünkből igyekeztek tanáraink a legjobbat kihozni, miközben jó humor jellemezte őket, és folyamatosan biztattak minket, a tanítványaikat. Az ő mintájukat követtem a munkám során" – hangsúlyozta Anna, és pedagógusainak utólag is dicséret, hogy ő is tanár lett. Szinte minden tantárgyat megszerettettek vele, de végül a biológia–földrajz szakot választotta. Ma sem felejti, hogy énekkarba szervezték őket diákként, irodalmi színpad foglalkozásaira járhattak, filmklub találkozóin ütköztethették véleményeiket a felnőttekével bélásként. Hasonlóan jóízű beszélgetések során élvezték az alma materükbe visszatérők a jubileumi estét.