Michelin-csillagot szerzett az ajkai Srágli László egy máltai étteremnek

Srágli László nagyon szerény, lendületes, elegáns, elsőre látszik, tiszteli a másikat, az életet. Úgy mondja, nincs semmi különös abban, amit tesz, soha nem sztárolta magát, mely nagyon távol áll tőle. A gasztronómia legfényesebb csillagának viszont nagyon örül. 

– Felfoghatatlan, hatalmas dolog! Felmondtam már a máltai Fernandõ Gastrotheque étteremben, amelynek Michelin-csillagát elnyertem, ugyanis máshol is ki szeretném magam próbálni. Ezért Madridba költözünk, és éppen Magyarországon tartózkodtam, amikor értesültem az örömhírről. Ebédeltem a barátnőmmel egy budapesti bisztróban, amikor jött egy üzenet a telefonomra Máltáról, egy kollégámtól, hogy megvan a Michelin-csillag! Többször elolvastam, mert elsőre nem is tudtam felfogni, elhinni, annyira örültem neki, fogalmaz Srágli László. Aztán bizonyos és valóság lett a hír, ugyanis egymás után érkeztek a gratulációk neki. – Másként tekint a világra az ember, ha elnyeri egy étteremnek a Michelin-csillagot? Más ember lesz-e tőle? - kérdez vissza a fiatalember, majd azonnal megjegyzi, ő semmiképpen sem, mert, ahogy mondja, csak a dolgát teszi, azt, amit nagyon szeret, ami a hivatása, szenvedélye egyben, és sohasem törekedett elismerésre, a lehető legjobbra viszont igen, és nem tekinti magát sztárséfnek. Számára az, hogy az ember két lábban áll a földön és alázatos az élet, illetve a munkája iránt, melyben természetesen a magas minőségre törekszik, mindennél fontosabb! 

A kérdésre, hogy mitől több egy hozzá hasonló séf másoknál, és mivel, illetve hogyan lehet elnyerni a gasztronómia legjobban ragyogó csillagát, úgy mondja, a legfontosabb a Fine dining! Azaz, hogy a vendég kifinomultabb és egyedibb ételt kapjon a megszokottnál, amit ő megvalósított a máltai étteremben. Számára a legfontosabb ugyanis az, hogy ne csak az étel íze legyen kifogástalan és harmonikus, hanem a tálalás is, mert az esztétikai élmény bizony nagyon fontos! Mindemellett nagyon lényeges, hogy az ember folyamatosan képezze magát, tanulmányozza az új és népszerű gasztronómiai trendeket. László ezt úgy valósítja meg, hogy igyekszik eljutni minél több étterembe a világon, hogy lássa, kóstolja az ételeket. A kérdésre, hogy nem akar-e visszamenni mégis a máltai étterembe, amelynek végül is elnyerte a csillagot, azt mondja, eldöntötték már, hogy Madridban élnek tovább máltai ügyvéd barátnőjével, mert ő úgy érzi, tovább kell lépnie. A spanyol fővárosban kibérelt egy lakást, a párja ott van már, Máltán összecsomagoltak, feladtak mindent, ő többhónapos intenzív spanyol nyelvtanulással kezd, mert, ahogy mondja, a nyelv az alapja mindenek. Utal rá, még korábban Indonéziát tűzte ki célul, de akkor a járvány keresztülhúzta a tervét. A máltai étterem mellett viszont egy elegáns szálloda éttermi meghívására sokszor látogatott el Thaiföldre, ahol újabb ízekkel, fűszerekkel ismerkedett meg, évekig ingázott a két kontinens, Európa és Ázsia között.   

Srágli László eddigi életútja mesébe illő, kapcsolatok nélkül, kevés pénzzel és némi nyelvtudással vette nyakába a világot. Ajkán született, az édesanyja egy iskola konyháján szakácsként dolgozott, otthon is kitűnő ételeket, süteményeket készített, a fiatalember úgy gondolja, valószínűleg ő „fertőzhette” meg a főzéssel. Aztán a város egyik iskolájában vendéglátást, majd szakácsnak tanult, nyaranta balatoni éttermekben dolgozott, mert érdekelte ez a munka és a pénz is jól jött, 21 évesen kiment Máltára angolt tanulni. Egy napon a főbérlő asszony letett egy álláshirdetést elé, majd kérdezte, nem gondolt-e rá, hogy dolgozik az iskola mellett? – Miért is ne? – kérdezte László, majd az elhatározást tett követte és belevágott. A munka azonban nem kezdődött gördülékenyen, mert az étteremben az első napon a főszakács letett elé egy doboz kalamárit azzal, hogy készítse elő. – Néztem rá meg a halra, és azt kérdeztem, meg tudná mondani, mit kell ezzel csinálni, mert ilyet eddig csak a televízióban láttam? – említi már nevetve a kezdeteket László. Aztán a későbbiekben látták, szorgalmasan és jól dolgozik, így lassan lépkedett, haladt előre, közben sok év eltelt, ma már ott tart, hogy Michelin-csillagot szerzett a máltai étteremnek, és most Madridba készül, egy újabb kőkemény kihívást keresve. 

Azt mondja, kevés szabadidejében azonnal repül, illetve utazik családjához Ajkára, mely büszke a tehetségére, a sikereire. Itthon hódol szenvedélyének, a horgászatnak a Széki-tavon. Ez megnyugtatja, feltölti, imádja a vizet, a szép természeti környezetet. Ajkán természetesen édesanyja kitűnő főztjét eszi, kedveli a húsféléket, a magyaros ízeket, utóbbit finoman belevitte a mediterrán konyha ételeibe, ízeibe is, amitől az egészen különleges lett. – Aki azt gondolná, hogy egy hozzám hasonló séfnek otthon is a Fine dining a cél főzéskor, nagyot téved! – mondja jókedvűen. Leggyakrabban steak-nek való húst vesznek, és azt készítik el együtt, gyorsan. 

László arról is beszél, hogy imádja a Balatont, ahová sokszor ellátogat, úszik a tóban vagy sétál a parton, gyönyörködik a látványban. – Bizony az ottani vendéglátás már olyan magas színvonalon áll, hogy a tó is megérdemelne Michelin-csillagos éttermet. Ki tudja, egy napon talán! – jegyzi meg rejtélyesen.