Kényszermunkát túlélők szavai hangzottak el a zirci megemlékezésen

A kommunizmus áldozataira emlékező rendezvényt tartott a Zirci Országzászló Alapítvány a városházán, részt vett rajta Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, Ottó Péter polgármester és a történelmi egyházak képviselői is. Az egybegyűltek meghallgatták Balogh Gábor történészt, aki előadását azzal kezdte, hogy az áldozatok több csoportjáról beszélhetünk, köztük több százezer nőről, akit szovjetek erőszakoltak meg, kitelepítettekről, bebörtönzöttekről. A szovjet munkatáborokba kényszermunkára hétszázezer magyar került, és a Gulágra deportáltak közül háromszázezren soha nem tértek haza. Még a harcok idején, már a győzelemre készülve felmérte azt a Szovjetunió vezetése, hogy milyen jóvátételt tud szerezni a vesztes oldaltól az újjáépítésekhez, s az emberi munkaerő kihasználását tervezte – hangzott el.

A rabtelepek foglyainak sorsát érzékeltetve Balogh Gábor idézte az egyik túlélőt, aki az elhurcolásról úgy beszélt: ,,csak ordítottak és hajtottak minket". Az előadó megemlítette, hogy naponta legalább 12 órát dolgoztak, de inkább 14-et, 16-ot. A szabályok alapján a lovat mínusz negyven fokban már nem vitték ki a szabadba, mert értéknek tartották, az emberre nem vonatkozott ilyen előírás. Élelmiszer-ellátásnak nevezték az éheztetést, a kényszermunkások alig jutottak éltető kalóriákhoz, az erdőkben bogyókat, fakérget gyűjtöttek, és legfeljebb pár burgonyahéj jutott a levesükbe. Orvos csak azért foglalkozott velük, hogy meghosszabbítsa valahogy szenvedésüket, hogy továbbra is kihasználhassák őket, akik pedig dolgoztatták őket, azok csak a terv teljesítéséért aggódtak, nem az életekért – sorolta a szakember. Mindez a történész szavai szerint megbosszulta magát és haszontalan volt, mert azzal, hogy a tudósok, a képzettek kezébe lapátot adtak, a szellemi javakat elpocsékolták, aláásták a fejlődést, amibe belerokkant a társadalom, a gazdaság.