Húsdaráló és precíziós csapás – a légierő volt vezérkari főnöke Ukrajnáról

– Legutóbb akkor találkoztunk, amikor Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság nyugalmazott perjele ugrott egy tandem ejtőernyő utasaként a börgöndi repülőtéren. Ön szervezte az atyának azt a kalandot. Tartják még a kapcsolatot?   

– Hogyne, nemrégiben meghívott előadást tartani az apátságba, ahol egy rendezvénysorozatot szervez. Nagyon örült, hogy elvállaltam és találkozhattunk. Teljesen ledöbbentem, mert óriási tömeg fogadott, ám azt mondta, várjál, és megmutatta, hogy egy másik teremben miskolci zarándokok ülnek, akik nem fértek el a terembe és kivetítőn át kísérték figyelmemmel az előadást. Én Diósgyőrben érettségiztem, úgyhogy lényegében házambéliek voltak. Az atya sokat utazik, én pedig többnyire otthon tengetem az életem, de ahogy lehet, tartjuk egymással a kapcsolatot.  

– Úgy tudom, az otthon Balatonfüredet jelenti. Mivel tölti az idejét egy nyugdíjas tábornok? 

– A könyveimet és a kézirataimat porolgatom. Négy könyvet írtam eddig, az egyiket kiadták Franciaországban is, közben összeállítottam huszonegy előadást, és azokkal járom az országot.  

– Élők még a régi emlékek? Amikor vadászgépben ült? Nem hiányzik, ahogy dübörög a hajtómű? 

– Olyanokat álmodok a repüléssel kapcsolatban, ami soha nem történt meg velem. De még csak filmen sem láttam olyasmit soha. Aztán amikor felébredek és felkekel, elmesélem a feleségemnek, hogy nem tudom ezeket az álmokat semmihez sem kötni, ami valóság lett volna valamikor. 

– Mit szól ahhoz, ami az ukrán légtérben történik?  

– Nagyon érdekes, hogy mindkét légierőről kevés hír jelenik meg. Figyeltem az orosz vezérkar jelentéseit arról, hány ukrán légijárművet semmisítettek meg: amikor megkezdődött a háború, azaz a különleges hadművelet, az ukránok 228 repülőeszközzel rendelkeztek, aztán megérkezett a hír, hogy  300-at elveszítettek. Ennek persze megvan a magyarázata, mert mindenfelől igyekeznek összeszedni repülőgépeket. Az ukránoknak egyébként valamikor rendkívül fejlett repülőiparuk volt, az Antonov gyár is ott működött. A lényeg, hogy kaptak és folyamatosan kapnak újabb repülőgépeket, most még egyelőre szovjet gyártmányúakat. Minap kapkodtam a fejem, mert az ukrán elnök bejelentette, hogy F-16-osokat kér az Egyesült Államoktól, de Biden azt mondta, hogy nem.  

– Igen, de először ezt mondta a harckocsikról is…  

– Ez az, ami nekem is gyanús, mert az Abrams tankokról ugyanígy nyilatkozott, aztán most mégis küldi őket. Rendkívül veszélyes folyamatok ezek. Az ukránok nagyon fenik a fogukat különböző repülőeszközökre, robotrepülőgépekre, azokkal igyekeznek meglepetést okozni. De majd elválik, hogy a tudásuk mennyire állja meg a helyét például az Abrams és más nyugati tankok esetében. Nagyon sok harckocsit kértek, és ha ezekhez lesz elegendő kiképzett ukrán személyzet, akkor nagyszerűen dolgoznak – de ezt nem hiszem.  

– Mi lepte meg legjobban a háborúval kapcsolatban? 

– Az, hogy egyáltalán elkezdődött. Valahogyan nem fért a fejembe, nem akartam elhinni, hogy bekövetkezhet. Aztán, amikor mégis megtörtént a támadás, arra gondoltam, hogy március végén befejeződik a művelet: valószínűleg Putyin is így számolt. De létezik magyarázat arra, miért eszkalálódott ez ennyire: átvágták az oroszokat, már az első pillanattól kezdve. A különleges műveletnek nevezett háború nagyon jól előkészített orosz forgatókönyvek alapján vette kezdetét, de percről percre összeomlott, mert mindenhol, ahová mentek, várták őket. Az angol-amerikai elektronikus hírszerzés remekül dolgozott. Az ukrán vezérkari főnök a háború után jó egy hónappal mosolyogva azt mondta az újságíróknak, hogy ha az orosz vezérkar kiad egy intézkedést, arról ő előbb értesül, mint a végrehajtás szintjén az orosz parancsnok. Ezt a nyilatkozatot aztán gyorsan eltüntették, de ez arra utalt, hogy a leghallgató berendezések, a műholdak tették a dolgukat. November 14-én szállt le az amerikai légierő űrsiklója, az, amelyik addig a Föld körül keringett és kimondottan felderítéssel foglalkozott. Nagyon sok értékes információ birtokába jutottak az ukránok, és percnyi pontossággal várták a támadókat.  

– A volt német kancellár lényegében elismerte, hogy a NATO hosszú évekkel ezelőtt elkezdte felfegyverezni Ukrajnát, felkészítve a háborúra. Ez így történt?   

– Ez való igaz, mert először gyalogsági kézifegyverekkel látták el őket, majd 2018-tól már minőségi fegyvereket, páncéltörő rakétákat, drónokat is küldtek: ilyenekkel lepték meg például a háború elején a 60 kilométer hosszú orosz páncélos oszlopot.  

– Beleképzeli magát néha az orosz és az ukrán tábornokok helyzetébe?  

– A híreket olvasom, csak azokra tudok támaszkodni, de közben azért mindkét fél fejével gondolkodom. Mi történt, miért döntöttek így, vagy úgy? De ez az én saját agyalgásom csupán.   

– Ön az egykori Szovjetunióban kapott vadászrepülő-kiképzést, aztán repült NATO-gépeken is, ismeri mindkét fél katonai gondolkodását. Mi az alapvető különbség?  

– A nyugati fél a második világháborútól kezdve a nagy távolságú manőverekre, csapásmérésekre, légi utántöltésekre, a precíziós fegyverek használatára készült fel. A szovjetek és mi magyarok csupán 100-200-500 kilométeres relációban gondolkodtunk. Ilyen szempontból az oroszoknál lemaradás volt, amit a ’70-es, ’80-as évektől kezdve egyre jobban kezdtek behozni, próbálták utolérni a nyugatot. Ma az a furcsa helyzet alakult ki Ukrajnában, hogy keveredik a frontok húsdarálója a precíziós csapásmérések feladataival, ezért jelenleg egy nagyon érdekes hibrid háború folyik, és ez sok szempontból újdonságot hozott.   

– Mi a véleménye arról, hogy mi sem fegyvereket nem adunk, sem a területünkön nem engedünk át harci eszközöket?  

– Tudom, hogy sokan haragszanak ránk ezért, mások elítélnek minket, de meggyőződésem, hogy a döntés helyes, nem szabad nekünk semmilyen formában ebbe a háborúba belekeveredni.  

– Kell tartani attól, hogy a sorozatos provokációkra az oroszok esetleg taktikai atomfegyverrel reagálnak? 

– Az orosz katonai doktrína négy pontban határozza meg a lépéseket, azt, hogy mikor használhatnak atomfegyvert. A negyedik pontban az szerepel, hogy amennyiben hagyományos fegyverekkel megtámadják Oroszországot, és a támadás az ország létét fenyegeti, akkor lehetséges az atomfegyver bevetése. Oroszország részéről lennie kell annyi bölcsességnek, hogy ez ne következzék be. Szerintem nem történik meg a legrosszabb, de tény, hogy valóban ott szerepel az a bizonyos negyedik pont. 

– Milyen kifutása lehet ennek a háborúnak?  

– Részemről ez megjósolhatatlan. Ukrajna kezd kifogyni az eredeti fegyvereiből és azokból a harci eszközökből, amiket az egykori szocialista országokból kapott és a világ többi részén a fegyverkereskedőktől felvásárolt. Gyártani nem tudnak, mert az oroszok folyamatosan támadják az infrastruktúrát. Most a legkülönbözőbb országokból kapnak fegyvert, de ez egy borzalmasan nehéz ügy.  Egy gyakorlaton, békeidőben is nagyon nehéz egy amerikai Abrams, egy német Leopárd, vagy egy francia Leclerc tank tevékenységét összehangolni, mert más a logisztikájuk, a kiszolgálásuk, lőszerellátásuk. A szervizelést, az ellátást még lőtéri körülmények között sem könnyű megvalósítani, háborúban pedig az ilyesmi maga a rémálom.