Haszkovó: egy lakótelep, és ami mögötte van

Az ötéves gazdasági tervekben működött szocialista állam hat évtizede a legfontosabb feladatok közé sorolta a lakáshelyzet mielőbbi javítását, lévén, a honfitársaink lakáshiánnyal küzdöttek – ezért később komoly lakáspolitikai beavatkozás valósult meg: új negyedekben több mint egymillió lakás épült. Nagy Szabolcs jogtörténész, a Veszprémi Levéltár igazgatóhelyettese azzal kezdte a prezentációját, hogy Pap Jánosnak, az MSZMP megyei első titkárának is voltak grandiózus ötletei, a futurisztikus jövőképet pedig a Napló hasábjain is papírra vetette. Az írásaiban úgy elmélkedett, hogy a megyeszékhelyünk mára százezer lelket számol, s össze lesz kötve Balatonalmádival és Fűzfőgyárteleppel. Régiónk legbefolyásosabb politikusa tisztában volt azzal, hogy Veszprém a második világháború után a prioritást élvező iparosításba lassan kapcsolódott be, emiatt azt gondolta, hogy a közeli gyárak dolgozóinak és azok családjainak Veszprémben biztosítanak otthont. Ilyenformán két legyet ütött volna egy csapásra, mert az ipari létesítmények összeköttetésbe kerülnek a királynék városával, aminek az ideköltöztetések révén felduzzasztják a lakosságát.

Már csak a helyet kellett megtalálni, ahol a szándék megvalósulhat. Végül a történelmi belvárostól húszpercnyi sétára lévő mezőgazdasági területre esett a választás, ahol aztán 30 ezer ember talált otthonra. A lakótelep tervezője az országosan ismert Márton István, a Lakóterv építésze volt, aki egy mintalakótelepet álmodott ide. Ennek is betudható, hogy nemcsak az építkezés, de a tervezés is elhúzódott. – Már az első koncepciói konfliktusokat szültek mind a beruházók, mind az építők részéről. A tervező két tűz közé került, és a lakótelep aztán nem is úgy jött létre, ahogy azt megálmodta: a szerteágazó tervei csak módosításokkal valósultak meg. Az „elméletei” gazdasági és megvalósíthatósági szempontból sem tetszettek a tanácsi vezetőknek, akik azt túl nagy ívűnek vélték, olyan elemeket láttak benne, amikről azt feltételezték, hogy azok a szakember személyes ambícióit szolgálják. Így a tervekből Márton által értékesnek tartott elemeket kellett kivenni – mondta Nagy Szabolcs.

Először a mai Barátság park helyén is felvázoltak egy hosszú háztömböt, egyéb más elemekkel. A 8-as számú főút tervezett nyomvonala az Agóra mentén szelte volna ketté a városrészt, a korabeli skiccek szerint a négysávos út miatt csak két hídon lehetett volna átkelni a tömb északi részéből a városközpont felé. Később ezt a teóriát is elvetették, így ebbe a sávba – kvázi „helykitöltőként” – épült meg a helyőrségi művelődési otthon, a Haszkovó utca 14. épülete, a református templom, a középfokú nevelési centrum, a sportcsarnok és az uszoda. Ám a telep egyik végébe egy toronyházat is terveztek. A „mártoni munkaprogramban” házak alatti garázstömbök is voltak, amikre a tanácsi elöljárók visszakérdeztek, hogy minek, mikor az embereknek nincsenek autóik... – Ezek miatt a főtervező egy idő után kiszállt a projektből, ám a Cserhát-lakótelep további megvalósításán ezután is fáradozott – jegyezte meg a jogtörténész, aki közölte: a munkákat a folytatásban már a Győrterv vitte, a színre lépésükkel alakult ki az akkori Felszabadulás úti lakótelep végleges arculata.

Az építés első üteméhez a Győri ÁÉV-től hozták a vasbeton paneleket, naponta tizenöt autó érkezett felénk, de kerülő úton, Székesfehérváron át, mert a szállító járműveknek a cseszneki szerpentinen problémáik adódtak. A tömeggyártott elemeket készen hozták a helyszínre, ahol a falakat daruval illesztették a helyükre, hogy aztán az egységesített és rémesen nehéz fürdőkádak, beépített szekrények és konyhabútorok is a helyükre kerüljenek. A telep alapkövét 1970-ben rakták le, és az első ütem 1974-ig tartott. Az első beköltözők főként a fűzfői gyártelep munkatársai voltak, akik 1971-ben a mai Jutasi, Stromfeld és Munkácsy utca 9-10 emeletes sorházait vehették birtokba. Később a Halle utcában is átadtak otthonokat, majd az ütem utolsó fázisaként a Munkácsy utca 3. alatti ingatlant. Időközben elkészült a Veszprémi ÁÉV házgyára is, így a következő ütemekhez már innen kerültek ki a panelelemek. 

Az építkezés feszített tempóban zajlott, a munkások több műszakban – a mostani munkavédelmi előírásokra néha fittyet hányva – dolgoztak. Ezen házaknál már másként festettek a folyosók, és a lakások elosztása is megváltozott. Noha Veszprém egy dolomitplatón áll, itt nem volt mindenütt sziklás az altalaj, előfordult, hogy egyes háztömbök alá speciális eljárással készültek alapok. Később olyan hírek is szárnyra keltek, miszerint a már meglévő építmények némelyikét – az instabilitásuk miatt – vissza kell bontani, vagy más eljárással megerősíteni, de ezekre a beavatkozásokra nem került sor. A második taktus kiváltképp a Haszkovó utcát érintette, ám – talán az említett statikai szempontok miatt – a páratlan oldalon négyszintes épületek nőttek ki a földből, amit addig elvetettek a tervezők, lévén, azokba nem költöztethető annyi ember, vagyis nem gazdaságosak. Ezzel a lakótelep zord hangulatán is enyhítettek. 

Hosszú, monstrumszerű házak a harmadik ütemben is már csak elvétve létesültek. A „típuslakások” mérete ugyanakkor nem változott, maradt 54 négyzetméter, de itt már kényelmi szempontként megjelentek új építészeti elemek, mint például az erkélyek. Az idő haladtával változott a városépítészet és a -rendezés, lakóövezetek alakultak ki – a kortörténeti változásokon nyomon követhetők az új elvárások és elgondolások. Bár nem igazán volt gazdaságos, de a harmadik ütemben elkezdtek játszani az épületek magasságával, egymás melletti váltakozásával, ki- és beugrásokkal, és az addig komor, szürke házfalak színesek lettek. A szocialista struktúrán némiképp túllépve már nem gondolkodtak oly’ mereven. – Az első lakások az akkori időszak modernnek tekintett családéletvitelének megfelelő alvó funkciót töltöttek be, a belső elrendezések erre utalnak, kerülték ugyanis a polgári létben használatos hallt és étkezőt, ahol a családok összegyűlhettek. Méreténél fogva a konyha, helyesebben a főzőfülke is alárendelt szerepet játszott, a tervezésekor azt gondolták, hogy a társadalmi szokások átalakulnak, és az emberek majd közkonyhákból hoznak haza ételeket, így a helyiségeket kizárólag melegítésre használják. A lakások zöme másfél-kétszobás volt, egy kisebbel és egy nagyobbal. Azok elosztását időnként, lépcsőházanként variálták, de az egyes háztartásoknál jelentkező túlzsúfoltságot ezzel nem orvosolták. A tervezők arra sem törekedtek, hogy a gyerekeknek külön szobáik legyenek. Az átlagos lakásméretet négy főhöz számolták, de idővel változtattak ezen, és nagyobbak lettek a leggyakoribb ingatlanok méretei. A paneltömbök emberek ezreinek biztosítottak a korábbinál magasabb életszínvonalat, hiszen sokan komfort nélküli helyekről, falvakból jöttek ide, furcsa is volt nekik a külön fürdőszoba, az angol vécé és a radiátoron érkező távfűtés.

Nehéz megmondani, hogy a telepen melyik volt az elsőnek és az utolsónak elkészült ház, mert a rendelkezésre álló építési technológia engedte, hogy sok mindent lehessen párhuzamosan csinálni. Ilyen módon egy időben több épületet is alapoztak, megesett, hogy az egyik lépcsőház elkészült, beköltöztek a lakók, közben a mellette lévő még szerkezetileg sem volt kész. Sokáig a csatlakozó infrastruktúra sem elégítette ki az ott lakók igényeit, néha „nomád” körülmények közé kerültek, mivel csak később létesültek óvodák, iskolák, boltok, parkok, sportpályák, járdák vagy telefonfülkék. A telepen a 70-es évek végén nyílt meg a megye akkor legnagyobb élelmiszer-áruháza, a Jutas ABC, az akkor újdonságnak számító bevásárlókocsijaival. Ezzel együtt a megyeszékhely egyik legtöbb zöldfelülettel rendelkező lakótelepe lett, ugyanis a KISZ-esek, a szocialista brigádok és az itt állomásozó szovjet katonák temérdek facsemetét ültettek a negyedbe.

A Haszkovó-, ma már hivatalosabban Jutasi úti lakótelepen még mindig közel húszezren élnek, vagyis Veszprém lakosságának egyharmada. A helyi önkormányzat az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat keretében nem véletlenül próbál új életet lehelni a városrészbe.