Gólyatábort tartottak az ajkai Csodavárban

Ismerősként köszöntik majd tanítóikat és iskolatársaikat a Csodavár Általános Iskola első osztályosai szeptember 1-jén, az első tanítási napon.

Tisler Anna

A Bakonyi Csillagászati Egyesület tagja, Ivanics-Rieger Klaudia a leendő elsősöknek tart bemutatót Fotó: Tisler Anna

A 2021–2022-es tanévben már négy évfolyammal induló intézmény második alkalommal szervezte meg a gólyatábort augusztus első hetében. Németh Sándor igazgató kérdésünkre elmondta, hogy az összes diákot meghívták a táborozásra, hogy az iskolás éveiket kezdők velük is ismerkedhessenek, és nem utolsósorban játszhassanak, szórakozhassanak és játékosan tanulhassanak együtt.

Az első osztály két tanítónője, Ludvai Dóra és Rejtőné Csizmadia Márta is most ismerkedik a környezettel, mindketten néhány hete tagjai a tantestületnek. Megtudtuk, hogy a 24 fővel induló első osztályba 52 gyermeket akartak beíratni. Arról, hogy ki lehet csodaváras diák, a szülővel történő beszélgetés és a kisgyermekkel való ismerkedés után döntöttek.

Fontos volt a család értékrendje, eredményes munkát csak akkor lehet végezni, ha az iskola és a család azonos értékeket vall. A gyermeknél azt mérték fel, hogy mennyire érdeklődő, elfogadó. Tanul a Csodavárban hallássérült és mozgássérült diák is. Akinek a testvére már ott tanul, azt természetesen fogadták. Az elsősök Ajkán kívül Puláról, Noszlopról, Magyarpolányból, Kolontárról, Devecserből érkeznek.

Írattak át más intézményekből is felsőbb osztályba, a másodikosok és a negyedikesek húszan kezdenek, a harmadik osztály 12 fős.

A Bakonyi Csillagászati Egyesület tagja, Ivanics-Rieger Klaudia a leendő elsősöknek tart bemutatót
Fotó: Tisler Anna

A táborban töltött öt nap alatt kézműves-foglalkozáson vettek részt, a Bakonyi Csillagászati Egyesülettől Ivanics- Rieger Klaudia a csil­lagászat világába vezette be őket, kipróbálhatták a 3D nyomtatást, nézhettek kutyás bemutatót, az elsősök a Nomádiába, a nagyobbak Szombathelyre kirándultak, sportoltak, ismerkedtek az egészséges életmóddal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában