Mindig a függetlenség híve volt

2021.03.13. 11:00

Bemutatta egyik országgyűlési képviselőjelöltjét a Mi Hazánk Mozgalom

Kovács Attila református lelkész lesz a Mi Hazánk Mozgalom jelöltje a 2022-es országgyűlési választáson a Veszprém megyei 2-es számú egyéni választókerületben. A jelöltet Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese mutatta be csütörtökön.

Juhász-Léhi István

Dúró Dóra, Kovács Attila és Bitte Zoltán önkormányzati képviselő

Fotó: Penovác Károly/Napló

Dúró Dóra elmondta, a jövő évi választásokon várhatóan három komolyan vehető lehetőség közül kell választaniuk a embereknek: a Gyurcsány Ferenc vezette balliberális tömb és a Fidesz rendszerével szemben kínál alternatívát a Mi Hazánk Mozgalom, amely mind a 106 választókerületben képviselőjelöltet állít.

– Ebben az időszakban, amikor a nemzeti radikalizmusban a Jobbik árulása még mindig érezteti a hatását, fontos, hogy hiteles embereket találjunk, akik képviselik a Mi Hazánk Mozgalmat Várpalotán, illetve az egész választókerületben – mondta Dúró Dóra, majd bemutatta Kovács Attilát, aki szavai szerint lelkipásztorként egész életében Istent és az egész magyar közösséget szolgálta. Össznemzeti gondolkodása abban is megnyilvánult, hogy a határon túli területekkel már akkor felvette a kapcsolatot, amikor ez még nem volt mindennapos.

Dúró Dóra, Kovács Attila és Bitte Zoltán önkormányzati képviselő
Fotó: Penovác Károly/Napló

Kovács Attila kiemelte, gyer­mekkorától nemzeti gondolkodás jellemezte, és az elvei nem változtak. Mindig a magyar függetlenség híve volt, és nem a „töredék” Magyarországban gondolkodik.

– A magyar nemzetet úgy értelmezem, hogy beletartoznak mindazon népcsoportok, amelyek a Kárpát-medencében élnek – jelentette ki. A céljairól szólva elmondta: a gazdasági célkitűzések csak akkor működnek igazán, ha olyan lelki minőség áll mögötte és olyan körülményeket alakítunk ki, amelyek arra irányulnak, hogy Magyarországon jól működjön minden.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában