Erősíti a testvérvárosi kapcsolatokat Várpalota és Petrozsény

A testvérvárosok világnapja alkalmából videócseten egyeztetett az erdélyi Petrozsény polgármesterével, Tiberiu Iacob Ridzivel Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere.

Szabó Péter Dániel

Campanari-Talabér Márta videócsetel

Fotó: Szabó Péter Dániel

A városvezetők a beszélgetés során többek között megvitatták az országaikban kialakult járványügyi helyzetet, de szó volt arról is, hogy a felek kiemelten fontosnak tartják a testvér- és partnertelepülések közötti kapcsolatok további erősítését, fejlesztését. Nem maradnak el az idei nyárra tervezett nemzetközi gyerektáborok sem, viszont 2020-ban online módon valósítják meg azokat – derült ki a megbeszélésen.

Várpalota különlegesen jó testvérvárosi és partnervárosi kapcsolatokkal rendelkezik, miközben az elmúlt évtizedekben kiváló szakmai kapcsolatokat épített ki olasz, osztrák, román, valamint lengyel településekkel. A Veszprém megyei város vezetése úgy döntött, hogy a 2020 nyarára tervezett nemzetközi gyerektáborait a jelenlegi járványügyi helyzethez alkalmazkodva online valósítja meg, mert kiemelten fontosnak tartja az olyan programok megszervezését és lebonyolítását, amelyek a testvér- és partnertelepülések közötti kapcsolatok erősítését, fejlesztését, illetve a fiatalabb generációk közötti kapcsolódást támogatják.

– Szeretnénk örömteli programokat biztosítani a fiatalabb generációk számára, segítve ezzel a különböző városokból vagy országokból érkező résztvevők közötti baráti kapcsolatok kialakulását, erősödését. Egy-egy ilyen esemény során a gyerekek az élmények mellett rengeteg új ismeretre is szert tehetnek, továbbá megtapasztalhatják azt is, hogy mekkora érték egy idegen nyelv ismerete – nyilatkozta a Naplónak Várpalota polgármestere. Campanari-Talabér Márta a Tiberiu Iacob Ridzi petrozsényi polgármesterrel folytatott egyeztetést követően, a testvérvárosok világnapja alkalmából jelentette be, hogy a nyárra tervezett várpalotai nemzetközi táborokat online formában valósítják meg.

Tavaly egy sikeres pályázat keretében közel kétszáz gyerek és felnőtt vett részt azon a nemzetközi ifjúsági sporttalálkozón, amelyre az ausztriai Wolfsbergből, valamint az erdélyi Petrozsényból érkeztek gyerekek és szakemberek. A testvérvárosokból érkező résztvevők a környékbeli települések sportolóival és szakembereivel közösen vettek részt a változatos programon. A találkozót követő, egyértelműen pozitív visszajelzések pedig megerősítették a döntéshozókat abban, hogy van igény az ilyen jellegű programokra. A pályázat keretében ebben az évben a testvér- és partnertelepülések közötti kapcsolatok fejlesztését támogató programok megszervezéseként három nemzetközi tábor előkészületei zajlottak.

Campanari-Talabér Márta videócsetel Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

– A koronavírus-járvány kapcsán kialakult nemzetközi helyzet miatt saját és környezetünk egészségének megőrzése érdekében sajnos nincs lehetőség arra, hogy a nyári nemzetközi táborokat Várpalotán rendezzük meg. Mivel a környező országokban a diá­kok és a tanárok már hetek óta digitálisan vesznek részt a tanítási órákon, kézenfekvőnek bizonyult, hogy ez egy lehetőség arra is, hogy a testvérvárosokban élő diákok az online térben kapcsolódva, digitálisan vegyenek részt az általunk szervezett programokon – emelte ki Várpalota polgármestere. Campanari-­Talabér Márta hozzátette, már folynak a megvalósításról szóló egyeztetések a testvérvárosokban lévő partneriskolákkal. Jelen állás szerint egy nemzetközi zenei tábort és egy általános témájú filmes tábort rendeznek meg. A programokon Várpalota mellett Petro­zsényből, Wolfsbergből, illetve a lengyelországi Czeladzból vesznek majd részt a 12-14 éves diákok.

Az online táborok lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a tehetséges fiatalok városuk, sőt országaik határain túl is bemutatkozzanak, valamint megismertethessék saját országukat és iskolájukat hasonló korú, de más országból származó diáktársaikkal. A táborok záróeseménye június végén várható, amikor a nagyközönség számára is elérhető lesz a már említett online nemzetközi komolyzenei koncert, valamint egy nemzetközi együttműködésben készült kisfilm – közölte Campanari-­Talabér Márta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában